Hírek
2020. Március 17. 19:47, kedd |
Helyi
Forrás: Szent István Templom Plébániája
Bezárul a templomok kapuja is
A Kiskunfélegyházi Szent István Plébánia a következő tudnivalókat hozza Kiskunfélegyháza város lakóinak tudomására.
Sajnálattal jelezzük, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a koronavírus járvány miatt elrendelte, hogy március 22-étől a templomokban nem lehet nyilvánosan szentmisét és szertartásokat tartani.
Ezért március 22-étől naponta reggel 7 órakor zárt ajtók mögött tartunk szentmisét, hiszen minden papnak feladata, hogy naponta szentmisét tartson. Ebben az időpontban az aznapra felvett szentmise-szándékokat elvégezzük, így lesz lehetőség az imádságba bekapcsolódni. Aki szeretnék, hogy az előjegyzett szentmise-szándékot egy későbbi időpontban végezzük el, azok előtte menjenek be a plébániára egyeztetni.
A rendelkezés visszavonásáig semmiféle szertartást, keresztelőt, litániát, keresztúti ájtatosságot, stb. nincs lehetőségünk elvégezni.
A temetési szertartásokat továbbra is a temetést végző szolgáltatóval egyezetett időpontban elvégezzük.
Kérdéseikkel hívhatják a plébániát a 76/467-039-es telefonszámon.
Köszönjük a megértést!
Szent István Plébánia
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
