Hírek
2020. Augusztus 16. 08:28, vasárnap |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Bikának nevezik és valóban felöklel az új dizájnerdrog
Budapesten is árulják, és úgy tűnik, fogyasztják is az egyik legveszélyesebb új dizájnerdrogot.
A bikának nevezett kábítószer miatt eddig már tizenegyen haltak meg.Szakemberek szerint az egyik legnagyobb gond az ilyen szerekkel, hogy olcsón hozzá lehet jutni, gyakorlatilag senki nem ismeri az összetételét, így a hatása is kiszámíthatatlan. A legfiatalabb áldozat 23 éves volt – hangzott el az M1 Híradójában.
A Ripost információi szerint a fővárosban főként a budapesti Podmaniczky-alagút környéken terjesztik a „bika” nevű kábítószert.
A Kínából több kilós, vagy akár több száz kilós csomagokban Belgiumon és Szlovákián át Magyarországra érkezett bikát cigarettába sodorva szívják. Több néven árulják: ha dohányt áztatnak bele, akkor varázsdohányként, ha gyógynövényt, akkor pedig „herbál" vagy „bio" néven jut el a fogyasztókhoz. Ez is az egyik legnagyobb veszélye: sem a dílerek, sem a használók nem tudják megkülönböztetni a korábbi szerektől.
A bikához viszonylag olcsón, adagonként pár száz forintért hozzá lehet jutni. Szakértők azt mondják, a hatása jóval erősebb, és veszélyesebb mint más kábítószereké, akár hallucinációt, rosszullétet is kiválthat a fogyasztóból.
A bika májusban már biztosan jelen volt Magyarországon. A szert eddig 51 különböző lefoglalás után azonosították a rendőrök. Legtöbbször átitatott növényeket, illetve csaknem tiszta hatóanyag tartalmú barnás-narancssárgás színű port találtak. A szer leggyakrabban az északkeleti megyékben, és Budapesten fordult elő, de az ország többi régiójában is azonosították már.
Bizonyítottan már 11-en haltak meg a bika miatt Magyarországon – ezt még kedden jelentette be a rendőrség. Minden esetben rendszeres drogfogyasztók voltak az áldozatok, és haláluk előtt szívtáji fájdalomra, légzési nehézségre panaszkodtak, illetve görcsös rohamuk volt.
A bikához kapcsolódóan a rendőrség eddig csaknem kétezer esetben indított eljárást, a legtöbbet Budapesten. Eddig három embert tartóztattak le.
A címlapfotó illusztráció.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
