Hírek
2014. Június 05. 08:48, csütörtök |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Bíróság elé áll az iskolarobbantással fenyegető fiatalkorú
Gyorsított eljárásban bíróság elé kell állnia annak a 14 éves szentesi fiúnak, aki május 12-én a rendőrségre betelefonálva azzal fenyegetőzött, hogy a kiskunfélegyházi mezőgazdasági iskolában bombát helyeztek el, ami 11 órakor fel
A Kecskeméti Járási Ügyészség 2014. június 5-én közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állítja azt a 14 éves szentesi fiút, aki május 12-én a rendőrségre betelefonálva azzal fenyegetőzött, hogy a kiskunfélegyházi mezőgazdasági iskolában bombát helyeztek el, ami 11 órakor fel fog robbanni.
A 14 éves vádlott május 12-én 10 óra 19 perckor egy szentesi telefonfülkéből felhívta a 112-es segélyhívó számot és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletesének bejelentette, hogy a kiskunfélegyházi mezőgazdasági iskolában bombát helyeztek el, ami 11 órakor fel fog robbanni. A valótlan bejelentés alapján a helyszínre érkező rendőrök három iskolát ürítettek ki, a tanároknak és a diákoknak el kellett hagyniuk az oktatási intézményeket és egyes utcákat is lezártak. A bombakutatás 13 óráig tartott, szerencsére bombát és egyéb robbanóanyagot nem találtak.
A fiatalkorú vádlott beismerte a terhére rótt bűncselekményt, ügyében 2014. június 5-én tart tárgyalást a Kiskunfélegyházi Járásbíróság – tájékoztatta a sajtót a a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
