Hírek
2014. Szeptember 19. 13:57, péntek |
Helyi
Forrás: Félegyházi hírek
Bizonyítványokat osztottak a Csillagház szolgáltatóházban
Újabb állomásához érkezett a „Komplex telep-program”. Az általános iskolai képzésben résztvevők vehették át szeptember 18-án a bizonyítványaikat
Újabb állomásához érkezett a „Komplex telep-program”. Az általános iskolai képzésben résztvevők vehették át ma (szeptember 18-án) a bizonyítványaikat a Türr István Képző és Kutató Intézet munkatársaitól az átadás előtt álló Csillagház-Cserhaj szolgáltatóházban.
Százötvenmillió forintot nyert Kiskunfélegyháza önkormányzata a hátrányos helyzetű lakosság – romák és a hátrányos helyzetben lévő nem romák – felzárkóztatására. A száz százalékos támogatottságú „Komplex telep-program” keretében többféle szak- és felzárkóztató képzés is indult, ennek egyike volt az általános iskolai tanulmányok befejezését szolgáló. A képzést tizenketten kezdték el. Időközben hárman lemaradtak, így kilencen vehették át a tanulmányaik sikeres befejezését bizonyító okmányt.
Dongó József, a körzet önkormányzati képviselője a bizonyítványosztáson a tanulók kitartását és a „Komplex telep-program” szerepét emelte ki. Elmondta, a képzés a projekt egyik fő eleme, mely során a résztvevők megélhetési támogatásban részesülnek, és ami még ennél is fontosabb, hogy a megszerzett tudásnak köszönhetően hamarabb találhatnak munkát. A projekt befejezése után sem hagyjuk magukra a képzésben résztvevőket, hanem megpróbálunk számukra új feladatokat adni, munkaköröket keresni – tette hozzá Dongó József.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
