Hírek
2017. Június 18. 09:03, vasárnap |
Helyi
Forrás: KEOL
Biztos tudás, igazi csapatszellem – kiválóan teljesítettek a tűzoltók
Másodikok lettek a félegyházi lánglovagok a XI. Országos Tűzoltó Szakmai Verseny Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság területi selejtezőjén!
Kiskőrös adott otthont a XI. Országos Tűzoltó Szakmai Verseny Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság területi selejtezőjének, június 13-án. A megmérettetésen hat hivatásos és öt önkormányzati tűzoltó-parancsnokság versenycsapata mérte össze tűzoltási és műszaki mentési szakmai tudását. A versenyszámok összetettek voltak, a tűzoltók mindennapi munkavégzéséhez kapcsolódó feladatokra épültek, valós és életszerű helyzetnek megfelelően.
Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, megyei igazgató köszöntötte az állományt és megnyitotta a versenyt. A megnyitót követően minden csapat sorszámot húzott és kezdetét vette a megmérettetés. A versenyzők elméleti tudásukról tesztlap kitöltésével adtak számot. A riasztási feladat végrehajtását követően a csapatok egy közlekedési baleset helyszínére érkeztek, majd ezt követte a vezetéstechnikai pálya, melynek teljesítése után a csapatok megérkeztek a tűzoltási feladathoz.
A komplex versenyfeladatok teljesítése nagy figyelmet és biztos szakmai tudást igényelt, hiszen a baleseti és a tűzeseti állomáshelyeken is párhuzamosan, összehangoltan kellett azokat végrehajtani. A feltételezések szerint - a berendezett helyszíneken - gépjármű roncsai közé szorult, valamint lángoló épületben rekedt embereket kellett kimenteni a kollégáknak. Az életmentési feladatokkal párhuzamosan a műszaki mentési pályán eltávolították az autóra dőlt fát, áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, és roncsdarabolással lehetővé tették a sérült kiszabadítását. A tűzoltási terepen védősugár védelme mellett átvizsgálták a tűzzel érintett épületet, kihozták a bent lévő gázpalackot, és azt visszahűtötték, megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd eloltották a tüzet.
Minden tűzoltóság a legjobbjait küldte, az erős mezőnyben szoros volt a küzdelem.
A verseny dobogósai:
A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok csapat eredményei
- I. helyezést ért el a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata
- II. helyezést ért el a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata
- III. helyezést ért el a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata
Az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok csapat eredményei
- I. helyezést ért el a Tiszakécskei Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság csapata
- II. helyezést ért el a Szabadszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság csapata
- III. helyezést ért el a Kerekegyházi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság csapata
A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok egyéni legjobbjai:
- Irányítói versenyszámban: Taskovics Sándor tű. főhadnagy - Kiskunhalas HTP
- Beosztotti versenyszámban: Gyulavári Gergely tű. törzsőrmester - Baja HTP
- Gépkocsi vezetői versenyszámban: Kopári Martin tű. zászlós - Baja HTP
Az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok egyéni legjobbjai:
- Irányítói versenyszámban: Betéri Gábor - Tiszakécske ÖTP
- Beosztotti versenyszámban: Németh Tamás - Kecel ÖTP
- Gépkocsi vezetői versenyszámban: Simmer János - Lajosmizse ÖTP
A KÉPGALÉRIÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
(Fotó: Kovács Andrea tű. főhadnagy)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
