Hírek
2018. Április 05. 17:21, csütörtök |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Böjte Csaba: Én a stabilitás mellett állok ki
Engem a változást ígérő pártok közül egyik sem tudott meggyőzni – mondta a Figyelőnek adott interjúban az éppen 25 éve bejegyzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője.
Az interjúban Böjte atya beszámolt arról, hogy nemrég volt Irakban, és látta, mi maradt az Iszlám Állam után. Ezért – mint mondta – még jobban értékeli a nyugalmat, így arra a pártra szavaz majd itthon is, amelyik nyugodt életet biztosít.
„Mindenkit arra biztatok, hogy a lelkiismeretére hallgatva, a nemzet jövőjét szem előtt tartva válasszon” – mondta Böjte Csaba.
Az interjúban természetesen szó esik a határon túli magyarokról. Böjte Csaba szerint nagyon kevés olyan család van, amelyiknek nincs határon túli kötődése. Így szerinte rendkívül rossz üzenet egy párt részéről, ha a határon túliakkal riogat, mert ilyenkor az anyaországiakat is megsérti.
Az atya szerint sok anyaországi fiatal tanul Erdélyben, az alapítványnál is vannak Magyarországról érkezett munkatársai. Ma már, Istennek hála, a trianoni határok átjárhatók, és ha megvan valakinek az állampolgársága, akkor teljes jogú állampolgár, és felelősséget is tud vállalni. Ezt vegye tudomásul minden politikus – mondta.
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes azt is elmondta, hogy 2018 nemcsak az általa létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány 25. évfordulóját jelenti, hanem a magyar kormány ezt az évet a Kárpát-medencei családok évének is nyilvánította. Szeptember 25-én ez alkalomból a budapesti Sportarénában egy olyan ünnepséget szeretnének tartani, ahová meghívnának mindenkit, aki támogatta őket abban, hogy például hatezer ifjat neveltek fel negyedszázad alatt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
2025. November 10. 09:43, hétfő | Helyi
Nagy sikerrel zárult Fricska Irén El Camino úti beszámolója
November 6-án, csütörtökön különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak Fricska Irén vetítéssel egybekötött úti beszámolójára.
