Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2015. Január 13. 14:10, kedd | Helyi
Forrás: Opusztaszer

Bországgyűlés

Bországgyűlés

Bországgyűlés az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

2015. január 18-án, vasárnap második alkalommal rendezzük meg a Bországgyűlést az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A rendezvény Nemzetünk Aranyát, a magyar bort, a magyar szőlészeti és borkultúra, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységek és hagyományok megismerését, népszerűsítését célozza meg.
Az „első országgyűlés” helyszínén, Emlékparkunkban bemutatkoznak a hazai borrégiók képviselői, a borlovagrendek és egyéb szervezetek is, akik szakmai konferencia keretében vitatják meg a jövőre vonatkozó terveket. A rendezvényen köszöntő beszédet mond Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára valamint Farkas Sándor országgyűlési képviselő.

A konferencián, amelyen a borászat iránt érdeklődő, vagy már ebben a szakmában dolgozó személyek is részt vehetnek, neves előadók és eladások szerepelnek.

A Bországgyűlés egyik fontos momentuma a szegedi tanyánál történő Vince-napi vesszővágás. A néphagyomány szerint Szent Vince vértanú napján (január 22.) tájegységenként különbözőképpen megjósolják a várható szőlőtermést. Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince! Az Emlékparkban a "vincevessző" levágásával történik a jövendölés. Ennek során a szőlőtőről lemetszett vessző állapotából következtetnek a várható termésre.
Az Árpád-emlékműnél Szent Vince Borrend új borrendi tagjainak látványos avatását tekinthetik meg. A legkisebbeket egész napos népi játszóházzal várjuk. A rendezvény zárása az újbor kóstolása.

Program

9:00-10:00 Konferencia résztvevőinek fogadása – Rotunda/Főbejárat
10:00-10:15 Köszöntő beszédet mond Farkas Sándor országgyűlési képviselő– Rotunda/Árpád-terem
10:15 Konferencia kezdete
10:15-10:35 Gál Péter, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai igazgatója tart előadást: „A szakmaközi szervezeti tevékenység jelentősége a magyar szőlő- borágazat fejlődésében” címmel– Rotunda/Árpád-terem
10:35-10:55 Dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárának előadása – Rotunda/Árpád-terem
10:55-11:10 Dr. Mód László, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai tanszékének adjunktusa tart előadást: „A szőlő és a bor a szeri síkon” - Szőlészeti-borászati hagyományok Sövényháza környékén címmel – Rotunda/Árpád-terem
11:10-11:20 Dr. Simon András, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai tanszékének tanszékvezető helyettese tart előadást a „Hajdanvolt szüretek, zsendülő gerezdek”– Egy szőlészeti-borászati monográfia bemutatása címmel – Rotunda/Árpád-terem
11:20-11:45 Dr. Hajdú Edit nemesítő, a Kecskeméti Szőlészeti Borászati Kutatóintézet főmunkatársa tart előadást: Aktuális szőlőnemesítés (különös tekintettel a fagytűrő fajtákra) témában – Rotunda/Árpád-terem
11:45-12:10 Dr. Janky Ferenc, a budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi doktora tart előadást, melynek témája: Az egészség és a Bor! – Rotunda/Árpád-terem
12:10-12:20 Kérdések, vita – Rotunda/Árpád-terem
12:00-13:00 Rendezvény látogatóinak fogadása forralt borral – Rotunda/Főbejárat
13:00 Köszöntő beszédet mond dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezetője és Gulyás Ferenc, a Szent Vince Borrend elnöke – Rotunda/Főbejárat
13:30 Vince-napi vesszővágás – Skanzen/Szegedi tanya
13:55 Szent Vince Borrend új borrendi tagjainak avatása – Árpád-emlékmű
14:15 Újbor kóstolása – Rotunda
Egész nap Játszóház gyermekeknek – Rotunda/Földszint, Szer monostora és települése kiállítás

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!

Belépőjegy:
A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban a Feszty-körkép megtekintéséért egységesen 1000 Forintos belépőjegyet kell váltani.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.