Hírek
2020. Szeptember 23. 08:35, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Bővítette kiskunmajsai telephelyét és kapacitását a Grape-Vine Kft.
Az elmúlt három évben a fejlesztések keretében kiskunmajsai telephelyükön felépült egy tárolásra és borpalackozásra használt csarnoképület.
A csarnoképületben egy óránként 10 ezer palack kapacitású komplett üveges, illetve PET-palackozó és csomagoló gépsort, valamint egy PET-flakonfúvó berendezést is telepítettek. A csarnok energiahatékonyságának javítása érdekében egy 49 kilowatt teljesítményű, megújuló energiát hasznosító rendszert is kiépítettek.
Közel kétmilliárd forintból egyebek mellett új üzemcsarnokkal és palackozótechnológia telepítésével bővítette kapacitását kiskunmajsai telephelyén a Grape-Vine Kft.
Szőke-Tóth Róbert, a Grape-Vine Kft. egyik ügyvezetője elmondta: a beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert mintegy 731 millió forint támogatásból, 755 millió forint hitelből és 501 millió forint saját erőből valósították meg.
Vásároltak továbbá egy-egy nagy kapacitású szőlő fogadógaratot és prést, valamint több tartályt, amelyek összesen 25 ezer hektoliterrel emelték meg a rendelkezésre álló bortároló kapacitást. A projekten kívül önerőből költöttek több elektromos és gázüzemelésű vezetőüléses targoncára, valamint kézi elektromos raklapemelőkre, de élelmiszeri-higiéniai fejlesztéseket is megvalósítottak. Eiler Lajos, a Grape-Vine Kft. másik ügyvezetője felidézte, a pincészetet barátjával, Szőke-Tóth Róberttel közösen alapították 1998-ban, amikor megvásárolták a nagy múltra visszatekintő, egykori Jonathán TSZ pincészetét. A kiskunmajsai székhelyű borászat azóta már Magyarország egyik legmeghatározóbb pincészete, és nemcsak belföldön, de a határokon túl is ismert - tette hozzá. Kiemelte: Magyarország második legnagyobb borászatának zászlóshajója a "La Fiesta" termékcsalád, amely az ország legismertebb bormárkája, és amelyből széles szortimentet kínálnak az édestől a fajtaneves borokig. A termékcsaládból évente átlagosan 8,5 millió palackot készítenek.
A társaság árbevételének több mint 80 százaléka belföldi értékesítésből származik, de jelen vannak a külföldi piacokon is. Exporttevékenységük során lédig bort értékesítenek Csehországba, Szlovákiába, illetve Németországba és palackos termékek széles skáláját kínálják romániai, szlovák, szlovén, cseh, valamint lengyel partereinknek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 21:42, csütörtök | Helyi
Tanzánia - a nyomor és a luxus két arca
Kiskunfélegyházi és szolnoki fotósok alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten.
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
