Hírek
2017. Június 14. 15:07, szerda |
Kék hírek
Forrás: mti
Bulizókra támadtak a rendőrökre Szentistvánon
Jogszerűen intézkedő rendőrökre támadt két férfi Szentistvánon, a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt indított nyomozást az ügyben
- közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a rendőrök telefonon, névtelenül tett bejelentés alapján mentek intézkedni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település egyik házához, ahol "egy emelkedett hangulatú családi bulit zavartak meg, amit a jelenlévők igencsak sérelmeztek".
A vigadók között egy jogerősen szabadságvesztésre ítélt és a büntetés letöltésének elkerülése céljából bujkáló, ezért körözött 19 éves fiatal is volt, aki azonnal a lakásba lépő járőrvezetőre támadt, megkísérelte ököllel megütni, majd elmenekült a helyszínről, és csak később, egy másik településen sikerült elfogni.
Az intézkedő rendőrökre a férfi leendő, 40 éves apósa is rátámadt.
A járőrvezető az intézkedés során 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, emiatt könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő.
Az ügyészség a fiatal férfit őrizetbe vette, gyanúsítottként hallgatta ki és indítványozza az előzetes letartóztatását, míg a másik férfi megkezdte szintén korábbi, jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltését - közölte a vádhatóság.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:40, szerda | Kék hírek
Letartóztatták a budapesti szórakozóhelyen történt halálos bántalmazás gyanúsítottját
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság kedden annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy budapesti, belvárosi szórakozóhelyen agyonütött egy másik vendéget - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2025. November 30. 08:55, vasárnap | Kék hírek
Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak
Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy fővárosi, V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak szombat éjjel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon vasárnapra virradóra.
2025. November 17. 07:31, hétfő | Kék hírek
Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely ma kezdődik a közutakon.
