Hírek
2016. December 27. 11:00, kedd |
Helyi
Forrás: Szabad Föld
Csak a nevükben tejek
Napjainkban sokan – elsősorban a tejfehérje-allergiások köréből – kénytelenek nélkülözni a tejet a belőle készült termékekkel együtt.
De nincs semmi baj, gondolhatnánk, hiszen itt vannak a különböző növényi tejek (szójatej, rizstej, zabtej), akár el is felejthetjük a tehéntejet.
A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, mert a tehéntej biológiai értéke összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint bármelyik növényi italé. Teljes értékű fehérjeforrás elsősorban a benne lévő, az élethez nélkülözhetetlen úgynevezett esszenciális aminosavak kedvező összetétele miatt.
Emellett kiemelten fontos B12- és D-vitamin-, valamint kalciumforrás is. Olyannyira, hogy az orvosok 6 éves kor alatt nem is engedik a tejet növényi italokkal helyettesíteni, melyek kizárólag kiegészítésképpen adhatók a tejpótló tápszer mellett. De laktázenzimpótlással ajánlott a tej és tejtermékek fogyasztása a laktózérzékenyek számára. Tudnivaló még, hogy az olyan olajos magból készült italok, mint a dió-, a kesudió-, a szezámmag- és a mandulatej, hároméves kor alatti gyermekeknek nem javasolt, mert allergiákat idézhet elő.
A boltokban kapható növényi tejek között (amelyeket nem is szabadna tejnek nevezni, hanem csak növényi italnak) a szója-, a rizs- és a zabtej a legnépszerűbb. Ezeket többféle módon ízesítik, némelyeket vitaminokkal, kalciummal is dúsítják – bár a mesterségesen hozzáadott vitaminok felszívódása, illetve érvényesülése a szervezetünkben sokkal korlátozottabb, mint amilyen formában például a tehéntejben áll rendelkezésre.
Mivel nem olcsók (literenkénti áruk 700–1000 forint között változik), érdemes megtanulni otthon elkészíteni (különösen a tejfehérje-allergiások számára). Nem igényelnek nagy beruházást, a magokon kívül turmixgép, víz, némi fűszer (vanília, kakaó, fahéj, cukor vagy méz) felhasználásával már előállíthatók.
Az elkészítés menete minden alapanyag esetében hasonló: a magokat néhány órán át langyos vízben áztatjuk, hogy megpuhuljanak, az áztató vizet leöntjük, majd egyliternyi vizet ráöntve összeturmixoljuk.
Ezt követően a pépesített alapanyagot finom szűrőn átszűrjük, aztán ízesítjük. Üvegbe töltve és hűtőben tartva 4-5 napig felhasználható.
A visszamaradt magtörmeléket süteményekbe tehetjük, zöldségekkel együtt megpiríthatjuk, müzlibe keverhetjük.
MANDULAITAL. Elkészítéséhez vegyünk 20 dekányi egész mandulát, tegyük tálba, öntsünk rá vizet és hagyjuk ázni 8 órán át. Ezután öntsük le az áztató vizet, öblítsük át a mandulákat, majd a magvakhoz jó egyliternyi vizet adva turmixoljuk össze. A kapott pépes anyagot finom szűrőn átszűrjük, a szilárd részeket kinyomkodjuk, hogy minél kevesebb „tej” maradjon bennük. A visszamaradt magtörmeléket lisztként vagy marcipánként hasznosíthatjuk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
