Hírek
2019. Október 07. 19:43, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Csángóföldi és délvidéki muzsikával ünnepelték a Zene világnapját
Városunk önkormányzata a Móra Ferenc Művelődési Központtal karöltve október 1-jén tartotta a Zene Világnapját a művelődési központ dísztermében.
„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” – idézte fel Kodály Zoltán gondolatait Kovács-Csonka Szilvia, a művelődési központ igazgatónője az est nyitányaként.
Yehudi Menuhin karmester, hegedűművész kezdeményezésére 1975-ben az UNESCO október 1-jét A zene világnapjává nyilvánította, melyről városunkban is minden évben számos zenei rendezvénnyel megemlékeznek. Idén a Servet zenekar szórakoztatta a művelődési központban megjelent közönséget autentikus csángó népmesével. Az est másik felében pedig a délvidékről érkező Bakos Árpád és barátai magyar és a macedón népzene kevert stílusából adtak ízelítőt. A zenekarokat Böszörményi Gergely együttesvezető, a pályáját a zenéért három hónap után elhagyó közgazdász mutatta be.
Az együttesek bemutatkozása előtt Csányi József polgármester köszöntötte a megjelenteket:
- A zene egy olyan nyelv, melyet minden ember ért. Van aki a komolyzenén, van aki a hard rockon, van aki a jazz, de van olyan is, aki a pop-zenén keresztül. Épp ezért valamilyen formában mindig összeköt bennünket és az életünket is meghatározza. Más zenét hallgatunk akkor ha rossz kedvünk van, és mást akkor, mikor jó a kedvünk. A zene tehát minden élethelyzetet betakar, minden élethelyzetben megoldást kínál a szívnek és a léleknek a gyógyulására. Magyarország nagyon szerencsés helyzetben van. Rengeteg olyan zenészünk van, akik noha nem világhírűek, de méltóan képviselik a világ zenei színvonalát és lehetnének világhírűek is. Ebben is kimagasló, ami kis hazánk – zárta gondolatait a polgármester.
(Képek: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












