Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2013. November 12. 11:08, kedd | Helyi sport
Forrás: Futsal-Hungary

DEAC Futsal Club-Astra Bulls 2-9

DEAC Futsal Club-Astra Bulls 2-9

A debreceni csapat jött ki rosszul a mérkőzés fordulópontjából

9-2-es vereséget szenvedett a DEAC az Astrától
A debreceni csapat jött ki rosszul a mérkőzés fordulópontjából

Amikor alig negyven másodperc elteltével azt láthatta a mintegy félszáz, a DASE Kecskeméti János Sportcsarnokba kilátogató közönség, hogy Farkas Éva, a DEAC motorja remek labdaátvételt követően egyedül tör az Astra kapujára, kevesen gondolták volna, hogy az odavágóhoz (0-8) hasonló eredmény születik majd az NB I 10. fordulójának méltán várt mérkőzésén.

Pedig így történt, jóllehet nagyon kevésen múlt, hogy Czóbelné Mester Kata tanítványai szoros meccsen döntsék el a bajnoki pontok sorsát. Történt ugyanis, hogy már 2-0-ra vezetett a kiskunfélegyházi alakulat, amikor két perccel az első félidő vége előtt Farkas Éva passzolt Radics Ágneshez, aki egy másodpercet sem teketóriázott, és a hosszú kapufánál érkező Oláh Anitához - utóbbi pedig az üresen tátongó kapuba - továbbította a labdát. De a lényeges mozzanat a szépítés után következett, hiszen a DEAC egy kezezést követően egy perc huszonnégy másodperccel a vége előtt büntetőrúgást végezhetett el: Tóth Angelika lövését azonban hárította az Astra kapusa, sőt, még arra is maradt ereje, hogy pontosan indítsa a pillanatnyi hazai leblokkolást kihasználó csapatkapitányt, a találkozón öt gólig jutó Szabó Boglárkát, aki Kósa Viktória mellett rendkívül higgadtan helyezett a kapuba. 2-2 helyett tehát 1-3-mal vonulhattak a csapatok a szünetre - nem kis különbség!

És hogy mennyire ott maradt még a fejekben ez a bizonyos harmadik vendégtalálat, arról a második játékrész eleje tanúskodott, ugyanis az utolsó emberként eladott labdákat és a hasonló jellegű egyéni hibákat könyörtelenül kihasználó rózsaszín mezesek egy perc nettó játékidőt követően kettőről négygólosra (1-5) növelték előnyüket. Kellett egy kis idő, mire a debreceni lányok rendezték soraikat, és ennek első jelzései Radics Ágnes helyzeteiben, valamint egy rossz befejezéssel végződő három az egyes szituációban mutatkoztak meg. Sajnos azonban ezt az időszakot sem úszta meg kapott gól(ok) nélkül a tetemes hátránya ellenére is becsülettel rohamozó hazai gárda, Dombó János tanítványai újabb két gólt szereztek (mondjuk a hetedik találatuk előtt sportszerűbb lett volna, ha kirúgják a labdát, amit inkább átemeltek a sérülés miatt földön fekvő Kósa Viktória fölött...).

A mérkőzés vége felé még a DEAC-nak is termett némi babér (Tóth Angelika lövésébe Putnóczki Petra ért bele szerencsésen, nem sokkal később viszont a visszafutó és menteni igyekvő Farkas Éva ugyanezt nem mondhatta el magáról...), de összességében megérdemelten nyert az élvonal kiemelkedően legjobb csapata.
A különbség? Na, az már más kérdés.
Látva a DEAC-os lányok elmúlt időszakbeli teljesítményét, nehezen lett volna elképzelhető, hogy 2-2-es első félidőt követően is ilyen forgatókönyv alapján menjen le a második...

- H. M. deacsport.cts.hu -

DEAC Futsal Club-Astra Kiskunfélegyházi Bulls 2-9 (1-3)
DASE Kecskeméti János Sportcsarnok, 50 néző. V.: Takács István (Erdélyi T., Kovács Á.)

DEAC: Kósa - Radics, Farkas, Tóth A., Oláh.
Cserék: Putnóczki, Erdős, Angyal.
Edző: Czóbelné Mester Kata

Astra Bulls: Vincze - Megyes, Pincze, Zágor, Szabó B
Cserék: Halászi, Dikanová, Szabó N.
Edző: Dombó János

Góllövők: Oláh (18.), Putnóczki (37.), ill. Szabó B. (2., 5. 19., 28., 40.), Zágor (21., 21.), Halászi (32.), Farkas (37. - öngól)

További eredmények:

Rába ETO - Tolna-Mözs 5-0
Dunakeszi Kinizsi - SZOESE 3-3
DVTK Vénusz - Univerzum SE 7-4
MAFC BME DA - ELTE BEAC 5-0

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 25. 10:12, kedd | Helyi sport

Bronzérmet szerzett a félegyházi Szabó Nóra a tokiói Siketlimpián

Csodás eredményt ért el Szabó Nóra, aki a Tokióban megrendezett XXV. Nyári Siketlimpián a magyar válogatott tagjaként bronzérmet szerzett a tájfutók sprintváltó számában.

2025. November 24. 09:43, hétfő | Helyi sport

Szenzációs eredmények a birkózó csapat-bajnokságokon

Az ősz folyamán rendezték a különböző korosztályokban a csapatbajnoki küzdelmeket.

2025. November 17. 11:29, hétfő | Helyi sport

Óriási sikert aratott a Kiskunfélegyházi Birkózó SE U13-as leánycsapata

Szigetvár adott otthont annak az országos döntőnek, ahol a 16 legjobb diák korosztályú csapat mérte össze tudását.

2025. November 02. 21:09, vasárnap | Helyi sport

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a félegyházi birkózólányok

Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendeztek egy nagyon erős nemzetközi versenyt, a 12-13 éves fiatal birkózóknak.