Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. Április 19. 08:45, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Defibrillátorra költötték a jótékonysági bál bevételét

Defibrillátorra költötték a jótékonysági bál bevételét

A Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskola a 2016. év végi jótékonysági báljának bevételén egy automata defibrillátort vásárolt.

Az életmentő eszköz beszerzésének sajnos szomorú előzménye van az iskolában. Néhány évvel ezelőtt ugyanis az testnevelésórán összeesett és meghalt az iskola egyik tizenegyedikes diákja. Így született meg az a gondolat, hogy a minden évben megrendezésre kerülő jótékonysági bál bevételéből ezúttal egy defibrillátort vásárol az iskola, amelyet a szomszédos iskolákkal közösen használnak majd az elkövetkező idő – mondta el Tasi Judit, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnázium tagintézményének igazgatója az átadás napján.

Az életmentő eszköz használatát már az átadáskor - az elmúlt héten – elsajátította minden osztályból egy diák, aki emellett az újraélesztést is megtanulta. De a pedagógusok ösztönzik a fiatalokat, hogy mindenki tanulja meg az alapvető életmentő szabályokat és természetesen a defibrillátor használatát is.
Az igazgatónő arról is beszámolt, hogy a bál bevételéből nemcsak erre jutott pénz, hanem új fénymásolót és a diákok számára a folyosóra új, kényelmes bútorokat is vásároltak.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.