Hírek
2018. Október 07. 12:45, vasárnap |
Helyi
Forrás: BAON
Díszkivilágítást kap a félegyházi díszkút
Az emlékmű felújításáról legutóbbi ülésén döntött a város képviselő-testülete.
Jövő nyárra megújul a félegyháziak által közkedvelt találkozóhely, a Miénk itt a tér kulturális fesztivál központi helyszíne a Centenáriumi díszkút és környéke, a Petőfi téren - adta hírül a BAON internetes hírportál. Az emlékmű felújításáról legutóbbi ülésén döntött a város képviselő-testülete. A városatyák egyhangú szavazattal támogatták a díszkút felújítását, melyre 43 millió forintot biztosítanak a jövő évi költségvetés terhére.
A Petőfi téren lévő patinás, Centenáriumi díszkút 1949-ben készült, az 1848-as forradalom évfordulójának tiszteletére. Az emlékművet Nánási Sándor okleveles építészmérnök tervei alapján id. Bozóki István műkő- és betonelem-előregyártó mester készítette – olvasható az előterjesztésben. Az elmúlt évtizedekben azonban a műkőből készült szökőkút jelentősen elhasználódott, szétfagyott, jelen állapotában balesetveszélyes, így felújítása, restaurálása mindenképpen indokolt.
Mivel hamarosan elkezdődik a városközpont rehabilitációja, a díszkút felújítását is célszerű ezzel egy időben megvalósítani. A Zöld város projekt kivitelezési munkái, főként a burkolatépítés érinti a díszkút alapozását is, ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy a két munkát összehangolva valósítják meg. Az előterjesztésből az is kiderül, hogy a Centenáriumi díszkutat a teljes mértékig fagyálló, vulkanikus, természetes gránit kőzetből építik meg. Ez a típusú gránit biztosítja ugyanis az algásodás és elszíneződés veszélyének elkerülését, könnyen tisztítható, akár maró hatású vegyszerekkel is, így karbantartása egyszerűbbé válik. A díszkút működtetéséhez vízvisszaforgató-rendszert is kiépítenek, sőt díszkivilágítást is kap.
Fotó: Vajda Piroska / Petőfi Népe
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
