Hírek
2016. Július 23. 21:22, szombat |
Helyi
Forrás: Varga Ferenc
Döntetlennel kezdett a címvédő KHTK
Kiskunfélegyházi HTK – FC Dabas II. (megyei I.) 2 – 2 (1-1)
/A fotó illusztráció!/
Kiskunfélegyháza, 2016. 07. 23. 10: 30
Vezette: Ézsiás Gábor
Gólszerzők: Medgyesi, Szabó T. illetve Botlik, Kovacsik.
Szombaton délelőtt lejátszotta első felkészülési mérkőzését a KHTK együttese is.
Az FC Dabas II. csapata látogatott Kiskunfélegyházára.
Az első játékrészben mindkét csapat igyekezett a saját játékát kialakítani. A félegyháziak többet birtokolták a labdát, a vendégek előtt is voltak lehetőségek, de a hazai védelem jól zárt.
A KHTK szerzett vezetést, Medgyesi szabadrúgásból talált be a dabasi kapuba, 1-0.
A félidő legvégén egy rövidre szabott hazaadást a vendégek játékosa Botlik elcsípett, és kilőtte a bal alsót, 1-1.
Szünet után folytatódott a küzdelem, mindkét edző frissítette csapatát, minden játékosnak játéklehetőséget biztosítottak.
A második félidő egyes szakaszában a vendégek játéka aktívabb lett, támadásaikban több veszélyhelyzet alakult ki. Egy baloldali támadás végén a dabasiak vezetéshez jutottak Kovacsik találatával, 1-2. Kicsit lesgyanúsnak tűnt ez a gól, amit a vendégek edzője Kucsák István is így látott, amikor a mérkőzés után kérdeztük. A félegyháziak nagyon igyekeztek, sok helyzetet kidolgoztak, és a mérkőzés hajrájában Szabó Tamás megpattanó lövésével döntetlenre hozták a találkozót, 2-2.
A mai találkozó jól szolgálta mindkét csapat felkészülését. A bajnoki rajtig van még idő a hibák kijavítására. A nagy hőségben megrendezett mérkőzésen a csapatok küzdelemből jelesre vizsgáztak, a félegyházi drukkerek elégedetten nyugtázták a látottakat.
A mérkőzés után Szabó István, a KHTK vezetőedzője így értékelt:
A mérkőzésnek tulajdonképpen két célja volt, hogy a játékosok megkapják azt a terhelést, ami ebben az időszakban kell egy csapatnak, sajnos a létszámunk még nem teljes,van akinek több perc jutott, mint ahogy terveztem. A második cél az volt, hogy amit az edzéseken gyakoroltunk, próbáljuk azt játszani, nyilván, hogy nagy erőnlétet még nem várhatok el, mivel a héten négy alaklommal is igen keményen edzettünk. Látjuk a jó dolgokat, látjuk hibáinkat is, azon dolgozunk, hogy a bajnokság kezdetéig a hibák kijavításra kerüljenek.
V. F.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
