Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2019. November 28. 13:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Dózsa György szobra a róla elnevezett utca végére került

Dózsa György szobra a róla elnevezett utca végére került

Méltó helyére került Dózsa György szobra.

A keresztes hadsereg vezérének szobra ezentúl a Halasi út és a Dózsa György utca kereszteződése mellett kialakított parkban magaslik az elnyomó nemesi hatalom elleni harc jelképeként.

Az ünnepélyes szalagátvágást megelőzően Balla László alpolgármester szólt a megjelentekhez:

- 1955-ben Somogyi József megálmodta azt a Dózsa szobrot, ami Cegléd város érintésével Kiskunfélegyházára került. Hogy miért került Ceglédről Kiskunfélegyházára, ezt talán csak azok tudják megválaszolni, akik belemélyednek abba a korba, amikor ez az alkotás készült. Viszont mi kiskunfélegyháziak nagyon örülünk annak, hogy ezek a város központjától kicsit távolabb eső terek megújulnak, megszépülnek, és olyan helyek alakulnak ki, ahol az erre lakók, erre járók megállnak egy kicsit, elgondolkodnak és reméljük, hogy csodálkozva néznek erre a kis parkra és szoborra, felelevenítve általános iskolai tanulmányaikat, melyek Dózsa György emlékéhez fűződnek.

Az átadást követően a körzet önkormányzati képviselőjét, Gyenes Attilát kérdeztük arról, hogy mit jelent a városrész számára ez az új közösségi tér:

- Nagy öröm nekünk, hogy a Dózsa szobor erre a kis térre került. A körzetemben sajnos ez a terület mindig mostoha rész volt. Most úgy érzem, minden a helyére került, hiszen Dózsa György szobra végre a róla elnevezett utca végén, a szintén nevét viselő óvoda és iskola közelében található most már. Nagyon fogunk rá vigyázni. Úgy gondolom mind a Dózsa iskolások, mind pedig az óvodások rendszeresen látogatni fogják ezt a teret. A város egy újabb színfolttal gazdagodott, köszönhetően a sok segítőnknek, akik a tervek megvalósításában részt vettek, úgy a szobor átszállításában, mint a térrendezésben és a park melletti járda elkészítésében. Köszönetemet fejezem ki ezért, valamint Kiskunfélegyháza város önkormányzatának, mely biztosította számunkra az anyagi hátteret.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.