Hírek
2013. November 22. 10:40, péntek |
Helyi
Forrás: - szerk. -
Egészségfejlesztési tervek a lakosság bevonásával
Egy kérdőív kitöltésének segítségével kéri ki a lakosság véleményét is a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület.
Egy kérdőív kitöltésének segítségével kéri ki a lakosság véleményét is a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület. Minderről sajtótájékoztató keretében számolt be Csányi József, az egyesület elnöke, Dr. Ónodi Izabella fogszakorvos és Dr. Kiss Ákos Csaba főorvos november 21-én a városi kórház előtt.
Néhány hónappal ezelőtt indította útjára az egyesület a „Munkára Félegyháza” címet viselő programot, melynek célja, hogy a város által nyújtott szolgáltatások felmérésével, szakemberek, valamint a lakosság véleményének meghallgatásával olyan fejlesztési elképzeléseket és koncepciókat dolgozzon ki a szervezet, amelyek hozzájárulnak Félegyháza fejlődéséhez és az itt élők életkörülményeinek javításához. Az egyesület első lépésként az egészségügy javítását célozta meg. Korábbi konzultációk alkalmával kikérte az egészségügyi alap, illetve szakellátásban dolgozó orvosok és szakemberek véleményét, és most a lakosság bevonását tervezik. Ennek érdekében egy úgynevezett „Egészségfejlesztési kérdőívet” dolgoztak ki, melyben az egészségügyi ellátással kapcsolatban fejthetik ki véleményüket a város lakói.
Dr. Ónodi Izabella szerint Kiskunfélegyházán az egyik legnagyobb probléma a fogászati sürgősségi ellátás hiánya, melyet kezdeményezésükkel újraindítanak a városban.

A Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület következő rendezvényét november 28-án, csütörtökön 17 órától tartja a Vállalkozók Ipartestületében, ahol meghívott vendégként jelen lesz dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, az egyesület tiszteletbeli elnöke is.
A kérdőív megtekinthető és letölthető ITT.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
