Hírek
2020. Október 04. 09:23, vasárnap |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
Egy alkotóművész, aki az alapok lefektetését hagyta utoljára
Tóth Tamásnak, a Holló László Képzőművész Kör tagjának nyílt bemutatkozó kiállítása október 2-án az Ágyú Kézműves Sörgalériában.
Tamás Kiskunfélegyházán született és itt is él. Szabadidejében a Holló-körben tevékenykedik, amelynek műtermét gondozza, és programokkal tölti meg. Autodidakta módon sajátította el a szakma csínját-bínját. Az alkotótáborokban kérdez társaitól, mindent alaposan megfigyel, majd saját tapasztalataival összefonva a tanultakat veti vászonra vagy épp lemezre gondolatait, érzéseit.
Alkotói tevékenységét olajfestmények készítésével és a pusztatű, avagy hidegtű grafikai eljárás elsajátításával kezdte. Az akvarellel (vízfestékkel) való festést - mely az akadémiákon az első lépés, a „biztos kéz” elsajátítására szolgál – csak most kezdi gyakorolni.
Tamás pénteken megnyílt bemutatkozó tárlatát Király György Barcsay-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep lakója nyitotta meg:
– Bemutatkozni a városban, ahol élünk, nem kis dolog, nem könnyű feladat. Hiszen az alkotás, kitárulkozás. Megmutatja az alkotó képességeinek csúcsát, mesterségbeli, szellemi és lelki életének mélységét. Az itt látható kiállítás olyan, mint egy haikugyűjtemény: könnyed hatású képek, amelyeket tökéletesen hoztak létre – mondta megnyitó beszédében Király György.
- A zenei világban kamunak azt a hangot hívják, amely egy nem tisztán lefogott hang, tehát csak a hang “látszatát” kelti. Ez a képzőművészetben is komoly veszély. Szerencsére Tomi képein nincs ilyen. Amit ki akar mondani, azt a lehető legtisztább eszközhasználattal, mondhatjuk úgy: kertelés nélkül teszi meg. Ez azonban nem könnyű dolog. Ezt csak az képes megtenni, akiben nincs félsz, aki tisztán érzékeli képességeit és mondanivalójának tartalmát – részletezte a festőművész, aki beavatta a megnyitón jelen lévő népes közönségnek a Tamás által alkalmazott pusztatű technikát is.
A hidegtű egy olyan sokszorosító grafikai eljárás, ahol a lemezbe alapozás nélkül karcolják a rajzot, tükörfordítva. A fizikai behatástól pedig alig látható sorja alakul ki a vonal mentén, ahol a festék maga megtapad. Az eredmény egy finom, enyhén homályos rajzolat. De ez még csak a technika, amihez bátor kéz kell, ugyanis nincs változtatási lehetőség.
Tamás leleményességét jól mutatja, hogy a lemez helyett plexit is használ. S, hogy milyen motívumok kerülnek ki Tamás kezei közül? Táj- és arcképek. Táj esetében a környezetéből meríti az ihletet: elsősorban Félegyháza és Tiszaalpár, arcképek esetében pedig a helyi kötődésű ismert emberekről készít karcot: Móra Ferencről, Dulity Tiborról, Holló Lászlóról.
Talán egyszer szerencsénk lesz megcsodálni egy arcképcsarnokot is Tamás karcaiból. A mostani kiállításon ízelítőként látható hidegtű alkotások alapján minden bizonnyal nagy érdeklődés kísérné azt a tárlatot is. A most felsorakoztatott alkotásokról bővebben október 17-én fog mesélni maga az alkotó a sörgalériában egy tárlatvezetés keretében.
Az ünnepélyes kiállítás megnyitót Nagy Zsolt színesítette szájharmonika és ének előadásával. A megnyitót követően pedig Zoltán Zoltán gitárestje szórakoztatta a látogatókat.
(Képek: Fábián Adrienn)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












