Hírek
2013. Október 18. 14:52, péntek |
Helyi
Forrás: BMRFK
Egy hét alatt négyen előzetes letartoztatásban!
Egy pékségnél és egy háznál próbálkoztak.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Csaba 36 éves és K. Zoltán 34 éves kiskunfélegyházi lakosok ellen, valamint lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Péter 20 éves és J. Zsolt 20 éves tiszaalpári lakosok ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a 20 éves tiszaalpári férfiak megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2013. október 7-én 3 óra körüli időben Kiskunfélegyházán az egyik pékségbe akartak betörni. A lakatot le is feszítették, de cselekményük közben megzavarták őket és elfutottak. A történteket egy ott lakó - értesítve a hatóságot - végignézte és segítségével nemcsak a menekülő férfiakat, de a bűncselekményhez használt eszközöket is megtalálták a rendőrök. B. Pétert és J. Zsoltot a rendőrök elfogták és előállították a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, a Kecskeméti Járásbíróság 2013. október 9-én elrendelte a férfiak előzetes letartóztatását.
Pár nappal később egy helyi lakos tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik 2013. október 10-én 2 óra körüli időben az egyik kiskunfélegyházi ingatlan udvarába bemásztak. A ház nyitott padlásából az udvarra összekészítettek egy házimozi hangfal szettet, azért, hogy azt ellopják. Ezután a lakás bejárati ajtaját befeszítették, de a ház tulajdonosa az ismeretlen személyeket megzavarta, így a hangfalakat hátrahagyva a kerítésen keresztül átmászva elmenekültek. A nyomozók 24 órán belül elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki K. Csaba és K. Zoltán kiskunfélegyházi lakosokat. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság a gyanúsítottakat őrizetbe vette, majd a Kecskeméti Járásbíróság 2013. október 14-én elrendelte előzetes letartóztatásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
