Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2014. Július 27. 11:50, vasárnap | Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek

Egy tábor, amit nem felejtünk el

Egy tábor, amit nem felejtünk el

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete Kiskunfélegyházi Szervezete sikeresen pályázott az Erzsébet Táborra.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete Kiskunfélegyházi Szervezete sikeresen pályázott az Erzsébet Táborra. Ennek köszönhetően két turnusban 40 gyermek nyaralhatott a Balaton partján, Zánkán. Az első turnusban a kísérők Kókai Mária és Retkes Illés, a másodikban pedig Karsai Mátyásné és Kis Brigitta Andrea voltak.
Amikor vége lett a sulinak, máris mehettünk Zánkára, a Kiskunfélegyházi Nagycsaládos Egyesülettel. Így nyarunk legeleje is tele volt izgalmakkal. Június 16-tól elkezdődött az Erzsébet Tábor!
A táborhelyen is sokfajta program volt, például: kézműves foglalkozásokon lehettünk, kalandparkba mehettünk, részt vehettünk a bátorságpróbán. (Szerintem ez volt a legizgibb, mert megpróbáltak minket megijeszteni.) De persze a tábori segítők a Balatonra is szerveztek programokat, így bemutathattuk, milyen tehetségesek vagyunk a vízben, illetve a vízparton. Ez a tábor nagyon-nagyon jó volt, kis csapatunkból mindenki ugyanolyan lelkesedéssel menne jövőre is Zánkára, mint amilyennel idén (ha nem nagyobbal).
Ezt a címet (Egy tábor, amit nem felejtünk el) adtam a naplómban annak a résznek, ami az Erzsébet táborról szól.
Az első nap (a naplóból):
Június 15. vasárnap
Sikeresen megérkeztünk Zánkára, ami közel 6 órás vonatozást jelentett. Miután regisztráltunk, elfoglaltuk a Szörnyeteg Lajos nevű épületben a szobáinkat. Alighogy ez megtörtént, már mehettünk is ebédelni. Az ebéd finom volt és bőséges, ráadásul még egy kis csokit is kaptunk desszertnek.
Még hogy az első nap unalmasan telik! Lehet, máshol talán így van, de az Erzsébet Táborban nem! Kettő óra után kezdődtek a kézműves foglalkozások. Lehetett gyertyát mártani, papírt hajtogatni, merített papírt készíteni, gyöngyöt fűzni, szitanyomással próbálkozni. És nem is folytatom tovább, mert még rengeteg dolgot lehetett csinálni.
Úgy elrepült az idő, hogy már mehettünk is vacsorázni, ami szintén finom és ízletes volt. Kaptunk a vacsorához kakaókrémes piskótás szeletet.
Este 8 órakor volt az ünnepélyes zászlófelvonás az „alakuló téren”. A tábornyitó kb. ¼10-ig tartott.
Nem kell mondani, mindenki kellően elfáradt, szóval egy gyors zuhanyozás után tizenegy órára már ágyban is voltunk.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.