Hírek
2016. Augusztus 21. 09:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: ÉrdekesVilág
Egyedülálló hun leletegyüttessel gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum
Egyedülálló, 125 tételből álló hun kori leletegyüttessel gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) gyűjteménye; a nyáron feltárt, restaurálás alatt álló műtárgyakból egy-két éven belül kiállítás nyílik.
Varga Benedek, az MNM főigazgatója a leletegyüttes csütörtöki sajtóbemutatóján elmondta: a hun kori tárgyakról egy túrázó, Ehmann Gábor értesítette a múzeumot. Ehmann Gábor elárulta, hogy egy észak-dunántúli túraútvonalnál, falevelek mellett pillantott meg egy nemesfém veretet, majd a lelőhely bolygatása nélkül felvette a kapcsolatot az MNM szakembereivel. Szenthe Gergely ásatásvezető régész hozzátette: június elején zajlott le a terepi kutatás jelentős része, majd műszeres kutatást is végeztek talajradarral és magnetométerrel.Ezután került sor az ásatásra, melynek során kiderült, hogy egy északi tájolású platón patkó alakban földelték el a tárgyakat, nyolc-tíz csoportban.

A “patkó” nyugati szárát egy nyereg és szügy- vagy farhám, keleti oldalát egy zabla és fejhám veretei alkotják, középen egy férfiviselethez tartozó együttes darabjait és egy nyílcsúcsot tártak fel. Szenthe Gergely elmondása szerint sír, embercsontok a leletek környezetében nem kerültek elő. Ez arra utal, hogy a tárgyak egy áldozati rítus során kerülhettek a földbe, Attila uralkodása idején – fűzte hozzá. Ezt az áldozati rítust a sztyeppei népek hagyományához kötik, melynek során bizonyos idővel a halál után tárgyakat ástak el a sír szűkebb vagy tágabb környezetében – közölte az ásatásvezető.
Ebben az együttesben kimondottan a rítus számára készült tárgyak kerültek elő, használatra utaló nyomok ezért nincsenek, de a tudatos roncsolás nyomai jól megfigyelhetők – számolt be Szenthe Gergely, aki hangsúlyozta: hasonló leletegyüttest eddig még soha nem tártak fel. Az MTI kérdésére a múzeum munkatársai elmondták, hogy a leletek restaurálása, tisztítása folyamatban van, a hun kori tárgyakat ezt követően mutatja be az MNM.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
