Hírek
2024. Január 23. 08:10, kedd |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
Egyre gyakoribbak a mentális zavarok

- nem véletlenül
Napjainkra minden negyedik-ötödik ember valamilyen mentális zavarral küzd – figyelmeztet a szakember.
Minden tanulási zavar egyre nagyobb számban jelenik meg a gyerekeknél – mondta el Bohács Krisztina intelligenciakutató, a GEM Kognitív Klinika és a GEM Tanulási Központ szakmai vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, mára jelentős fejlődésen mentek keresztül azok a diagnosztikai eszközök is, amelyek segítségével be lehet azonosítani a különféle zavarokat. Mégsem csupán ennek tudható be a drasztikus esetszám-növekedés.
„Beszélnek a környezeti ártalomról, egyfajta degenerációról, ami nem önmagában az emberiségnek a degenerációja, hanem azt kell érteni ez alatt, hogy minden szennyezettebb, a levegő, a táplálék, stresszesebb az életvitel” – mutatott rá Bohács. Kitért rá, a környezeti ártalmak mellett szerepet játszhat az is, hogy nagyon nukleárissá váltak a családok, így a gyerekeket kisebb kapcsolati háló veszi körül a mindennapokban. Szintén hátrányos hatást fejthet ki, hogy manapság a gyermekvárást sem mindig övezik olyan nyugodt körülmények, mint például száz évvel ezelőtt.
„Mindig máshol akarok lenni és mást akarok csinálni, de nem tudom, hogy hol és mit” – ilyen az élet felnőttkori ADHD-val.
A szakértő elmondása szerint eddig a területen zajló kutatások nem tudták egyértelműen alátámasztani, hogy a felgyorsult életvitel, illetve a napjainkra jellemző digitális kultúra lenne például az ADHD alapja. Vannak, akik kulturális hatásokban keresik a probléma forrását. Mindenesetre nem véletlenül nevezték el a mai kor pestisének a tanulási zavarokat, illetve általában véve a mentális zavarokat, így például a szorongást, depressziót. Kitért rá, nagyon sok ember érintett ezekben, minden negyedik-ötödik agy valamilyen kihívással küzd ma.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 21:41, péntek | Helyi
Visszatért régi iskolájába Trungel-Nagy Zalán, hogy inspirálja a diákokat
A Platán Utcai Általános Iskola 8.a osztálya különleges vendéget fogadhatott Tarjányi Xénia osztályfőnök meghívására a Boldogságóra keretében: Trungel-Nagy Zalán, az iskola volt diákja látogatott el hozzájuk.
2025. Szeptember 12. 10:59, péntek | Helyi
Vasárnap tartják az állat- és kirakodóvásárt Félegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2025. szeptember 14., (vasárnap).
2025. Szeptember 11. 08:48, csütörtök | Helyi
Keresünk fenyőt a város karácsonyfájához
A Polgármesteri Hivatal az elmúlt évekhez hasonlóan várja azok a jelentkezését, akiknek olyan kivágásra szánt fenyőfája van, amely méltó lehet a város karácsonyfájának.
2025. Szeptember 10. 21:27, szerda | Helyi
Közlekedési és parkolási rend változások a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál idején
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Művelődési Központ és az Integrál Zrt. 2025. szeptember 12-13. között rendezi meg a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivált.