Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. December 21. 13:02, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Együtt ünnepelték a karácsonyt a gazdaköri idősek

Együtt ünnepelték a karácsonyt a gazdaköri idősek

Évről-évre mindig a karácsony küszöbén kerül sor arra, hogy a Gazdakörök idősebb generációjának tiszteletére ünnepséget szervezzenek és megköszönjék a közösség megteremtéséért tett munkájukat.

Idén december 20-án került sor a hagyományőrző karácsonyi rendezvényre a Bugaci-úti Gazdakör Közösségi Házában.

Ván Jenő a térség önkormányzati képviselője a következőképpen köszöntötte az ünnepségen megjelenteket:
„Nincs jobb, mint együtt ünnepelni azzal a korosztállyal, akik megalkották a galambosi, haleszi gazdakör egészét. Visszaadni ugyan nem tudjuk azt, amit kaptunk tőlük, de bízunk benne, hogy mindig akadnak olyanok, akik tovább viszik a gazdaköri közösség összetartó szellemiségét. S amikor majd mi a hetvenes éveinket tapossuk, akkor a mostani fiatalok is meg fognak hívni ide minket a közösségi házba, hogy részesei lehessünk az ünnepeiknek. Tudom és érzem, hogy az elkövetkező generáció is képes lesz ezt a közösséget, barátságot és családias légkört fenntartani a jövőben.”

Ünnepi köszöntőjét követően megköszönte az ünnepség létrejöttében közreműködőknek a segítséget, külön kiemelve Rádi András és Serfőző Istvánné Betti tanyagondnok nevét.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának nevében Csányi József polgármester szólt az ünneplőkhöz: „Egy város ereje mindig abban mutatkozik meg, hogy milyen civil szervezetei vannak. Ezeknek a civil szervezeteknek a magját Önök alkotják: a Nagyszőlő-úti Gazdakör, a Haleszi Gazdakör és a Selymesi Gazdakör. Mindig szívesen emlékezünk azokra a rendezvényekre – szüreti felvonulásra, újkenyér megszentelésére, aratófesztiválra – amelyek a gazdakörök nélkül nem jöhettek volna létre. Nincs annál nagyobb öröm, mint látni, hogy a városunkban szervezett ünnepségeken és rendezvényeken ugyanúgy, mint a gazdakörökben, milyen sokan megjelennek. Jó tudni, hogy a térségben nagyon erős a közösségi szellem. Ebben az összetartásban rejlik városunk ereje. Az pedig tényleg valódi érték, hogy olyan képviselői vannak Kiskunfélegyházának, mint Ván Jenő, aki szívvel-lélekkel kiáll a körzetébe tartozó emberekért és minden igyekezetével azon van, hogy képviselőtársaival együtt építse, szépítse városunkat és annak térségét.”

Az ünnepi beszédeket követően Hajagos Gyula atya osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Beszédében a világosság és a sötétség lelkünkben rejlő mibenlétét taglalta. Szavaival utat mutatott karácsony ünnepének igazi szeretetben való megéléséhez.

A gazdaköri ünnepséget a Nagyszőlő-úti óvodások műsora, Varga Katica a Magyar Örökség Díjas Credo együttes tagja gitárjátéka és dalai, a Félegyházi Citerazenekar és Népdalkör előadása színesítette. Azt est zárásaként pedig Alexander bűvész szórakoztatta el a megjelent vendégeket. A szórakoztató műsort finom vacsora és kellemes hangulatú mulatság zárta.

Címkék: gazdakör, Ván Jenő

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.