Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2018. Május 02. 09:09, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Elindult a balatoni szezon

Elindult a balatoni szezon

Nyári hétvége volt a Balatonnál – akik ott jártak az elmúlt négy napban, ezt saját szemükkel is láthatták.

Olyan előfordult már, hogy a legbátrabbak bemerészkednek május elsején a vízbe, de arra emberemlékezet óta nem volt példa, hogy igazi strandidő várta volna a „nyaralókat”, mintha július lenne. Abban bíznak a turizmusból élők, hogy ez így marad egészen augusztus végéig.

Virágkoszorút dobtak a Balatonba – jelképesen ezzel nyitották meg az idei szezont Keszthelyen. Ebből az alkalomból Helka, az egyik legrégebbi balatoni hajó is kifutott a kikötőből.

Tavaly harmadával több vendége volt Keszthelynek, mint egy évvel korábban. A fejlesztésektől pedig azt remélik, hogy a Balaton nyugati csücske még népszerűbb lesz.

A kikötőkben a legtöbb vitorlást már felkészítették a szezonra. A nyaralótulajdonosok is megérkeztek – a pihenés mellett ők is a házakat és a kerteket csinosították.

A hosszú hétvégén megtelt a Balaton-part. Zsúfolásig voltak az éttermek teraszai, a büféknél pedig hosszú sorok alakultak ki.

Sokan fürdőruhára vetkőztek és a vízbe is bemerészkedtek. Mostanra ugyanis már 20-22 fokig emelkedett a tó hőmérséklete. A naptejet is elő kellett venni.

A négynapos hétvégén a legtöbb strand megnyitott a tó körül, de pünkösdig mindegyik ingyenesen látogatható.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.