Hírek
2018. Augusztus 08. 16:54, szerda |
Helyi
Forrás: BAON
Előre kitervelte a gyilkosságot a csengelei pihenőhelynél lövöldöző férfi
A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a német állampolgárságú férfivel szemben, aki tavaly decemberben lőtte le ismerősét, illetve életveszélyesen megsebesített egy másik férfit.
Mint arról korábban beszámolt a BAON internetes hírportál, megöltek egy embert az M5-ös autópálya csengelei pihenőjében 2017. december 5-én hajnalban.
A most elkészült vádirat szerint a vádlott évekkel korábban ismerte meg a bolgár férfit, akinek segített Ausztriába költözni, munkát keresett részére illetve kölcsön is adott neki. Mivel a kölcsönt nem kapta vissza, a viszony kettejük között megromlott, és a vádlott mikor megtudta, hogy a sértett hazaindul Bulgáriába, elhatározta, hogy követi és egy alkalmas pillanatban megöli őt – áll a Csongrád Megyei Főügyészség közleményében.
Ennek érdekében magához vette az engedély nélkül tartott lőfegyverét, majd ismerve a sértett utazási szokásait, 2017. december 4-én lakóhelyéről a délutáni órákban Hegyeshalomra, a magyar-osztrák határra hajtott. A vádlott szándéka az volt, hogy a sértettet a határon bevárja, majd követi őt mindaddig, amíg tervét végre nem tudja hajtani.
A sértett 23 óra körül érkezett meg autójával a határra, majd miután autópálya matricát váltott, átlépett Magyarország területére, és az autópályán haladt tovább Röszke irányába. A sértettel utazott munkatársa, egy osztrák állampolgárságú férfi is.

A sértett, mivel fáradtsága miatt pihenni akart, már másnap 3 órakor megállt az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél, ahol miután leparkolt, utastársával együtt elaludtak. A vádlott is megállt a pihenőnél, autóját úgy állítva le egy kamion mögött, hogy azt későbbi áldozata ne észlelhesse. A vádlott miután meggyőződött, hogy a sértett elaludt, magához vette a pisztolyát, fejére sapkát, kezére kesztyűt húzott, és a sértett autójához sétált. Ezt követően a vádlott bekopogott az autó vezető felőli oldalán, mire az ott alvó sértett felriadt, és felismerte a férfit. A sértett a slusszkulcshoz nyúlt, és megpróbálta az autót elindítani, hogy elmeneküljön a helyszínről. A vádlott azonban azonnal lőtt: öt lövés a bolgár férfit, míg két lövés az osztrák férfit találta el. A bolgár férfit érő lövések egyike a szívbe hatolt, de még maradt annyi ereje a sértettnek, hogy az autót elindítsa, és azzal a pihenőből kihajtson. Mintegy 100-150 méter megtételét követően – már az autópálya leálló sávjában – azonban megállt, és a helyszínen életét vesztette. Utastársa életveszélyes sérüléseket szenvedett, de még időben tudott segítséget hívni, majd őt kórházba szállították, és életmentő műtétet hajtottak végre rajta.
A lövöldöző férfi a helyszínről elhajtott, de másnap este, nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében, az európai ügyészi szerv, a Eurojust által koordinált német-osztrák-magyar ügyészi szervek összehangolt munkájának eredményeképpen sikerült elfogni, majd a magyar hatóságok elé állítani.

A főügyészség a vádlottat több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolja.
A vádemeléskor előzetes letartóztatásban levő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.
Forrás: BAON
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 21:42, csütörtök | Helyi
Tanzánia - a nyomor és a luxus két arca
Kiskunfélegyházi és szolnoki fotósok alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten.
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
