Hírek
2015. Március 10. 19:45, kedd |
Belföld
Forrás: police.hu
Elszabadult két oroszlán Kecskeméten
Fél órán belül befogták a vadállatokat.
Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2015. március 10-én 16 óra 7 perckor arról, hogy a Benkó Zoltán Szabadidőközpont zárt (Vízmű-domb) területén az ott állomásozó cirkusz állatai közül két oroszlán ismeretlen körülmények között elszabadult.
A helyszínre vonult rendőrök a tájékozódáson túl megkezdték a szabadidőközpont kiürítését, valamint a kerítés és a kapuk ellenőrzését. Kiérkezésükkor az egyik keresett oroszlán már előkerült, a másik állat befogását pedig már folyamatban volt.
Eközben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának munkatársai értesítették a mentőszolgálat munkatársait a történtekről, valamint segítséget kértek a Kecskeméti Vadaskert vezetőjétől annak érdekében, hogy a még szabadon lévő oroszlánt altatólövedék kilövésére alkalmas fegyver használatával segítsék befogni. Az összehangolt munka eredményeként 16 óra 34 perckor a másik vadat is sikerült bezárni, majd egyértelműen megállapították, hogy több oroszlán nincs szabadon.
Az ügyben a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya foglalkozás körében elkövetetett veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre
Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.
2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!
"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.
