Hírek
2025. Július 12. 14:09, szombat |
Helyi
Forrás: Szerk.
Élvezze a nyári moziélményt a szabadban
Kiskunfélegyháza város önkormányzata és az Ifjúsági Iroda július 12-én és 13-án este szabadtéri moziélménnyel várja az érdeklődőket a Nagyposta melletti parkolóban.
A rendezvény elmúlt évi sikereire alapozva ezen a hétvégén, szombaton és vasárnap is várják a közönséget, akik ingyenesen vehetnek részt a filmvetítésen. Mindkét napon 18 órától lehet elfoglalni a helyeket az érdeklődőknek. Szombaton este egy magyar romantikus zenés vígjáték, a "Hogyan tudnék élni nélküled?" című alkotás kerül képernyőre, melyet 21 órától tekinthetnek meg a nézők. A hangulatért a Marching Jazz Band felel, aki a zenei kíséretet biztosítja az este folyamán.
A vasárnapi vetítés 20:30-kor kezdődik, ekkor a "Wonka" című, brit-amerikai zenés film várja a közönséget. A családbarát produkció 6 éven felüli gyermekek számára ajánlott, így elsősorban a családokat célozzák meg a szervezők.
Az esemény alatt a helyszínen különféle harapnivalók és édességek, például pizzasütő stand, vattacukor, pattogatott kukorica, valamint italokat árusító stand várja a látogatókat. Emellett a piac mellett található nyilvános illemhely is rendelkezésre áll majd a rendezvény ideje alatt.
(Nyitófotó: Félegyházi Közlöny archív / Fantoly Márton)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
