Városlista
2025. november 15, szombat - Albert, Lipót

Hírek

2025. November 15. 20:38, szombat | Helyi

Emléktábla a dr. Táby-féle iskola emlékére

Emléktábla a dr. Táby-féle iskola emlékére

2025. november 12-én A Magyar Kultúráért Határok Nélkül 2001. Alapítvány emléktábla leleplezésére hívta az egykori diákokat, a dr. Táby-féle iskolában egykor tanítók leszármazottait.

Az emlékállításra Rádi András öregdiák javaslata alapján - Gróf Klebersberg Kuno, egykori kultuszminiszter születésének 150. évfordulója közeledtével - került sor.
A tanyai iskolába járt még élő diákok szép számmal jöttek a hívó szóra.
A táblaállító ünnepséget megtisztelte városunk vezetése, a kulturális élet képviselői az egykori tanyasi tanítók az öregdiákok hozzátartozói.

Csányi József polgármester, alapító köszöntőjében méltatta a kultuszminisztert.
Elmondta, hogy „Kiskunfélegyháza mindig büszkén hirdette magáról, hogy iskolaváros, ami a tanítóképző, a gimnázium a szakmai képzést nyújtó iskolák mellett az alapok megtanítását nyújtó iskolák sokaságát jelentette.”

Az ünnepi esemény kezdetén a félegyházi fanfár szólt tárogatón.

A polgármesteri köszöntőt követően az Alapítvány kuratóriumának elnöke Tóth Imre Gyuláné Tímár Emília, egykori öregdiák emlékezett az iskolai évekre Szemlér Ferenc félegyházi kötődésű költő versrészletével
„Ha kérdezik
hol indultál utadnak? – ezt
az iskolát nevezd
meg itt! -…”

szólt iskolatársaihoz.

Megemlékezett az 1927-1973 között a tanyasi iskolába járt sok száz kisdiákról, a tanítókról: Poór István, Kalmár Gyula, Szamosi Ferenc, Apró Ferencné Keresztesi Éva, Tímár Tamás, Gergely Antalné és a ma is élő Simonyi Sándornéról.
A leleplezés alatt Kodály: Esti dal c. dallama szólt tárogatón dr. Tóth Ákos előadásában, majd Falu Tamás: Ballagó c. versét Monostori Márk PG-s diák előadásában hallhattuk.
Ezt követték Hajagos Gyula plébános atya a tanyasi iskolai nevelést méltató gondolatai, majd az emléktábla megáldása.
Koszorút helyezett el Kiskunfélegyháza Önkormányzata, az egykori diákok, a táblát létrehozó alapítvány.
A koszorúzás alatt az „Azért vannak a jó barátok” kezdetű dallam szólt tárogatón.
A kősziklán elhelyezett emléktábla Bozóki Zsolt és fia Bozóki Bendegúz igényes munkáját dicséri.
Az emlékezés, az emlékek felidézése a ködös idő ellenére jó hangulatban telt sütemény és meleg tea mellett.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 15. 21:35, szombat | Helyi

Köszöntötték a szociális ágazat elhivatott dolgozóit

November 13-án, csütörtökön 14 órakor a városháza dísztermében köszöntötte Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a szociális ágazat dolgozóit a Szociális Munka Napja alkalmából.

2025. November 13. 21:42, csütörtök | Helyi

Tanzánia - a nyomor és a luxus két arca

Kiskunfélegyházi és szolnoki fotósok alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten.

2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi

Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték

Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”

2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi

A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.