Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2025. Március 02. 19:45, vasárnap | Helyi

Emlékülést tartott a Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány

Emlékülést tartott a Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány

2025.03.01-jén az egyesület megálmodójának, Apró Ferencnek 100. születésnapján emlékezett a kuratórium 10 éve elhunyt alapítójára.

Az ülést Feri bácsi özvegye is megtisztelte jelenlétével, akit Dr. Kapus Krisztián, mint az alapító által kijelölt alapítói jogok gyakorlója, köszöntött. Gitta néni évről évre fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel, energiával segíti a kuratóriumot, s tartja életben velük együtt költő férje emlékét.
A rendhagyó ülésen napirendre került a közelgő díjátadó megrendezése, melynek keretein belül, a nagyközönség előtt is megemlékeznek Feri bácsi munkásságáról.

„Egyetlen elbűvölő szép vers boldoggá tehet; csak dobbanjon együtt vele a szíved.” – írja Apró Ferenc, s ez a két sor rövidségében maradéktalanul kifejezi érzelmeit, gondolkodását, egész életét. (Félegyházi Közlöny, 2000. február 25.)

Azt az alapítói célt tűzték ki 1996-ban, hogy felkarolják és lendületbe hozzák a helyi irodalmi életet, hogy pályázatok kiírásával alkotásra serkentsék a helyi tollforgatókat, és a fiatalokat, a felnövekvő generációkat is bevonják ebbe a folyamatba Petőfi és Móra városában.

A Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány idén 29. alkalommal írta ki pályázatát vers és próza kategóriákban, s ez évben is örömmel fogadja – a kötetlen témájú pályaművek mellett - Jókai Mór, a „nagy magyar mesemondó” születésének 200., és József Attila költő születésének 120. évfordulójára írt alkotásokat is.

A kuratórium folyamatosan várja a műveket postán: 6100 Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 10-12., vagy e-mailben: irodalmialapitvany@gmail.com, melyek beérkezési határideje 2025. március 17. hétfő éjfél.
A teljes pályázati kiírás elérhető a Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány Facebook oldalán, valamint a Szuperinfóban és a Félegyházi Közlönyben.

Az ünnepélyes díjátadás 2025. április 10-én 17 órakor lesz a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, amelyre minden pályázót és irodalomkedvelőt szeretettel várnak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi

Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.