Hírek
2013. November 27. 17:27, szerda |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Energetikai felújítás, saját hőközpont
Befejeződött az Asztalos J. u. 10-12. szám alatti társasház rekonstrukciója. A harminclakásos épület energetikai felújítása közel 60 millió forintba került.
Befejeződött az Asztalos J. u. 10-12. szám alatti társasház rekonstrukciója. A harminclakásos épület energetikai felújítása közel 60 millió forintba került. A költségek fedezéséhez a kormányzat 29.593.770 forinttal, az kiskunfélegyházi önkormányzat 5.837.508 forinttal járult hozzá, a fennmaradó összeget lakók fizették ki. Az ünnepélyes átadásra ma (november 27-én) került sor.
Kapus Krisztián polgármester, a körzet önkormányzati képviselője köszöntőjében elmondta, újabb mérföldkőhöz érkezett a „Kiskunfélegyházi Épületfelújítási Program”. Az elmúlt 10 év, 800 millió forint összegű fejlesztések és 163 millió forint önkormányzati forrás biztosítása után most érkeztünk el az első olyan beruházáshoz, ahol a lakók a fűtőműről is leváltak, és így a saját hőközpont kialakításával minden eddiginél nagyobb rezsicsökkentés fognak elérni.
A beruházás során az 30 lakásos épület komplex felújítása valósult meg. A komplexitás az első lakószint alatti födém és a külső homlokzatok szigetelését, nyílászárók cseréjét, a tető víz-és hőszigetelését, a közös helyiségek nyílászáróinak cseréjét jelentette. A beruházásnak köszönhetően az előzetes számítások szerint megközelítőleg 70%-os energiamegtakarítás érhető majd el, csökkenő CO2 kibocsátás mellett. A felújítás – kiegészülve a kormányzat rezsicsökkentést célzó intézkedés-sorozatával – a kiskunfélegyházi lakosok mindennapjait teszi könnyebbé, élhetőbbé – tette hozzá a polgármester.

2003-ban, még a Petőfi lakótelep önkormányzati képviselőjeként az egyik kezdeményezője voltam a Panel-program elindításának, amely az elmúlt 10 évben több, sikeresen lezárult lakóépület-felújítást eredményezett városunkban. Polgármesterré választásom után azt a feladatot kaptam, hogy városunk történelmének eddigi legnagyobb, megközelítőleg 800 millió összértékű beruházáshoz biztosítsam – a város nehéz anyagi helyzete mellett is – a 2009-ben vállalt önkormányzati önerőt. Mint a társasházfelújítási program elkötelezett támogatója, hittem abban, hogy minden nehézség ellenére is megvalósíthatóak a beruházások és most itt állunk és azt látjuk, hogy győzött az elkötelezett munka, a hit és a kitartás – hangsúlyozta ki Kapus Krisztián.
A miniszteri döntés értelmében folytatódik a panelprogram. Az eddig várólistán lévő Holló László utca 13-27., Attila utca 1-3. és az Asztalos János utca 2-8. számú épületek felújítása a jövő év elején megvalósulhat –tette hozzá a polgármester.
Az energiamegtakarítás már konkrét számokban mérhető. Ötven százalékkal kevesebb az energiaköltség a Holló László 63-83.számú épülettömbben. A megtakarítást pedig visszaforgatják a társasház hitelére – mondta el Csomán Jánosné közös képviselő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
