Hírek
2013. Augusztus 02. 10:42, péntek |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Eperpálinkától a felfújható úszómedencéig
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói elfogták azokat a sorozatbetörőket, akik már hetek óta az ún. „Selymes” körzet hobbiházait fosztogatták
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói elfogták azokat a sorozatbetörőket, akik már hetek óta az ún. „Selymes” körzet hobbiházait fosztogatták. Bejelentés érkezett a rendőrségre július 29-én reggel, hogy az éjszaka folyamán ismét betörés történt a Kiskunfélegyháza, Kiskert dűlőben található egyik hétvégi házba. Az elkövetők a hétvégi ház lakatjait leverték, majd az épületből elloptak 10 liter szilvapálinkát, 20 liter cseresznyepálinkát, 3 liter eperpálinkát, egy szivattyút, egy 30 méteres elektromos hosszabbítót, 10 kg kristálycukrot és egy 130 cm hosszú rézcsövet.
A helyszínre érkező nyomozók a hétvégi háztól nem messze, a földes úton fedezték fel azokat a nyomokat, amelyeket a tolvajok hagytak hátra. Ezek alapján a szomszédos dűlő egyik házában megtalálták a nyomok gazdáit, valamint az éjszaka folyamán elvitt értékeken felül még több, más bűncselekményből származó tárgyat is. A betöréses lopás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 22 éves E. Roland kiskunfélegyházi és a 21 éves Cs. Gábor petőfiszállási lakosok kihallgatásuk alkalmával több hasonló jellegű bűncselekmény elkövetését is beismerték. Eddig több mint 100 tárgyat foglaltak le a rendőrök a gyanúsítottaktól, akik szinte mindent eltulajdonítottak, ami a kezük ügyébe került, az elektromos kéziszerszámoktól kezdve a felfújható úszómedencéig. A gyanúsítottakat a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, ezt követően pedig a Kecskeméti Járásbíróság 30 napra elrendelte előzetes letartóztatásukat.
Képaláírás: Balról Zámbó István r. ftőrm. nyomozó, jobbról Fekete Roland r. ftőrm. bűnügyi technikus a lefoglalt tárgyak egy részével.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 09:52, hétfő | Helyi
Sok érdeklődőt vonzott az alternatív egészségnap
Alternatív egészségnapot tartottak április 13-án (vasárnap) a Szakmaközi Művelődési Házban. Az érdeklődőket számos érdekes programmal, előadásokkal és kézműves termékek vásárával várták 9-18 óráig.
2025. Április 14. 08:01, hétfő | Helyi
Matiné Koncerttel kedveskedtek a legkisebb zenekedvelőknek
A kiskunfélegyházi zeneiskolában április 13-án délelőtt „Aki nem lép egyszerre…” címmel interaktív táncos – zenés programmal várták a kisebb és nagyobb gyerkőcöket kísérőikkel.
2025. Április 13. 17:25, vasárnap | Helyi
Közel hétszázan táncoltak együtt Kiskunfélegyházán
Regionális Szenior Örömtánc találkozót tartottak április 12-én Kiskunfélegyházán a Városi Sportcsarnokban, ahol az idősebb korosztály együtt ropta a legfiatalabb generációval.
2025. Április 13. 08:19, vasárnap | Helyi
Kétnapos diákfesztivál zajlott Kiskunfélegyházán
A tavalyi évben került először megrendezésre a Diákfeszt. Idén április 10-11-én gyűltek össze városunk középiskolásai, hogy közös programokkal erősítsék meg összetartozásukat.