Hírek
2015. November 24. 14:16, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Épül és szépül városunk
Mindannyiunk nagy örömére átadásra került ma (november 24-én) a Móra Gimnázium előtti tér.
Egy olyan közösségi hely szépülhetett meg és kaphatott új arculatot a "Félegyháza megújul" program keretein belül, ami sokak által kedvelt és használt közterület városunkban. Remélhetőleg a közeljövőben még nagyobb népszerűségnek fog örvendeni és sok hétvégi sétának, kellemes nyári estéknek nyújt méltó helyszínt.
Az ünnepélyes átadáson Csányi József polgármester és a 4. sz. választókörzet önkormányzati képviselője Szamosi Endre osztotta meg gondolatait a megjelentekkel.
Régi adóssága a városnak, hogy a központban elhelyezkedő tér megújuljon és olyan helyet adjon a diákságnak, ami egyben bekapcsolja városunk vérkeringésébe, annak szerves életébe. - mondta polgármesterünk az átadás nyitányaként. Megtudhattuk, hogy ezúttal is olyan beruházás valósulhatott meg városunkban, amelyet egy félegyházi vállalkozó, Seres József az ELŐ-SZER Kft. tulajdonosának munkáját dícséri. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy városunk képes arra, hogy helyi vállalkozóval végeztesse el a megújítási, újjáépítési munkálatok majd minden mozzanatát.
Szamosi Andrástól, a körzet önkormányzati képviseljétől azt is megtudtuk, hogy 12,5 millió Ft-os beruházással valósult meg a központi tér megújítása. Nem csak széppé, hanem praktikussá is varázsolta a kivitelező. A fugák között lecsorogva nem fog megállni a csapadék, így mindenkor száraz lábbal közlekedhetünk a járdán. A padok és az iskola előtti praktikus kocka alakú kiülők mellett új kerékpártárolók is helyet kaptak a téren.
Igazán csodálatos képet majd tavasszal fog mutatni önmagáról a megújult agóra, mikor a virágok pompázatos színkavalkádja és a madárcsiripelés fogja betölteni városközpontunk újabb gyöngyszemét, a Szent István teret és az ahhoz kapcsolódó Móra Gimnázium előtti parkot.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












