Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2020. Április 20. 11:52, hétfő | Helyi
Forrás: hazipatika.com

Ezeknek kell megfelelni, hogy feloldják a korlátozásokat

Ezeknek kell megfelelni, hogy feloldják a korlátozásokat

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kijelölte azt a hat legfontosabb kritériumot, amit az országoknak teljesíteniük kell ahhoz, hogy biztonsággal feloldhassák a kijárási korlátozásokat.

A koronavírus-járvány miatt országszerte elnéptelenedtek az utcák, bezártak a boltok, az emberek pedig az otthonukba visszahúzódva próbálják minimalizálni az érintkezést egymással, nehogy továbbadják a vírust. Mivel hatékony gyógymód még nincsen, jelenleg a szociális távolságtartás a leghatékonyabb fegyverünk a koronavírus ellen. Ennek persze nagyon komoly gazdasági következményei vannak, sőt a testi-lelki egészségünkre is romboló hatással lehet. A szakemberek mégis óvatosságra intenek a korlátozások feloldását illetően, hiszen a járvány gyorsan új lendületet vehet, ha nem vagyunk kellően óvatosak.

A járvány kiindulópontjának számító Kína már megkezdte a tilalmak feloldását, és a napokban több nyugat-európai ország is óvatos lazításokról döntött. Ennek tudatában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is frissítette intézkedési protokollját, és hat olyan kritériumot is felsorolt, amelyet teljesítenie kell egy adott országnak ahhoz, hogy biztonságosan feloldhassa a kijárási tilalmat vagy korlátozást. A legutolsó frissítésben szereplő hat kritérium a következő:

A járvány terjedése kontroll alatt van
Azok az államok enyhíthetnek a szabályozásokon, amelyeknél nincs, vagy csupán alacsony az új megbetegedések száma. A hatóságoknak minden új megbetegedés eredetét ismerniük kell, az egészségügyi rendszernek pedig megfelelő felkészültségűnek kell lennie a betegek biztonságos ellátására.

Az egészségügyi rendszerek észlelik, tesztelik és izolálják a koronavírusos eseteket
Az egészségügyi rendszerek rendelkezzenek minden olyan eszközzel, amely szükséges a vírus kimutatásához és a beteggel kapcsolatba kerülő emberek teszteléséhez.

Kiemelt figyelmet fordítanak a magas kockázatú helyszínekre
Fontos lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy megvédjék az olyan kiemelten kockázatos helyeket, mint például az idősotthonok. A halálesetek jelentős része ugyanis világszerte ezekben az intézményekben történt.

Megelőző intézkedések a munkahelyeken és iskolákban
Hogy kivédjék a járvány visszatérését, minden munkahelynek, iskolának és közintézménynek szigorú szabályokat kell betartani, melynek része a lehetőség szerinti távolságtartás, a rendszeres kézmosás és fertőtlenítés, illetve a lázmérés, amely segíthet a beteg embereket beazonosítani.

Az importált esetek kezelése
Az ország hatóságainak készen kell állnia arra, hogy gyorsan és hatékonyan kezeljék a külföldről behurcolt fertőzéseket.

Aktív kapcsolattartás a közösségekkel
A teljes lakossággal aktív kapcsolatot kell tartania a hatóságoknak, hogy átadhassák a legfontosabb ismereteket és felhívhassák a figyelmet az esetleges új veszélyekre.

Címkék: koronavírus, tilalmak

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.