Hírek
2017. Március 25. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Facebook tippek: beállítások, amiket ajánlott betartani
Néha a pillanat hevében olyasmit is posztolunk, amit később megbánunk. Vagy éppen mások helyezik el az idővonalunkon.
Érdemes a magánéletünket valamivel jobban biztonságban tudni a közösségi oldalon néhány alapbeállítás segítségével – ha még nem tettük volna meg.
Pár kattintással sok későbbi kényelmetlenséget lehet elhárítani.
Szabályozzuk, ki írhat az idővonalunkra
Kapcsoljuk ki, hogy bárki bármit posztolhasson.
Ehhez kattintsunk Facebook oldalunkon a jobb felső menü lefelé mutató háromszögére, s válasszuk a „Beállítások”-ban az „Idővonal és megjelölés” menüpontot.

Alaphelyzetben az „Ismerősök” áll. vagy állítsuk „Csak én”-re, vagy kapcsoljuk be az „Ellenőrzöd a bejegyzéseket, amelyekben az ismerőseid megjelölnek, mielőtt megjelennének azok az idővonaladon?” opciót.
Célszerű figyelembe venni, hogy az idővonalunkról utóbb elrejtett dolgok továbbra is rendületlenül megjelenhetnek a hírfolyamban, a keresésekben és egyéb helyeken a Facebookon. Jobb, ha eleve ki sem kerül aggályos tartalom.
Korlátozzuk, mi látható rólunk
Ugyanitt a „Megtekintés mint” eszköz megmutatja, hogyan néz ki az idővonalunk a nyilvánosság vagy az ismerősök számára.
Beállíthatjuk, pontosan ki olvashatja az idővonalunkon megjelenő posztokat.

Célszerű kiaknázni az „Egyéni” beállítás lehetőségét, mert korántsem biztos, hogy ugyanazt akarjuk megmutatni a közvetlen barátainknak, mint például az iskolatársaknak, kollégáknak.

Az Egyéni opciót csak akkor tudjuk igazán hasznosan alkalmazni, ha ismerőseinket „Listák”-ba csoportosítjuk. Nem kis munka, de csak egyszer kell elvégezni.
Létrehozásukhoz ezúttal induljunk el a fenti vízszintes menüsorban a „Kezdőlap”-tól, majd válasszuk az „Ismerőslisták”-at, mire elérhetővé válik az „Ismerősök” ablak.
Felül, a + Lista létrehozására kattintva tudunk új listákat létrehozni.

Érdemes egyértelmű elnevezéseket alkalmazni, hogy a jövőben az „Egyéni” opció választásával könnyedén válogathassuk, ki látja, s ki nem a mondandónkat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
