Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Október 09. 08:25, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Fedezd fel az erdőt az erdészekkel

Fedezd fel az erdőt az erdészekkel

A Bugacon megrendezésre kerülő XII. Kiskunsági Alkotótábor záróünnepségének részeként kiállítás nyílt a Móra Ferenc Művelődési Központban október 7-én (pénteken).

A Bugacon megrendezésre kerülő XII. Kiskunsági Alkotótábor záróünnepségének részeként kiállítás nyílt a Móra Ferenc Művelődési Központban október 7-én (pénteken).

A tárlat megnyitóján Rosta Ferenc alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, külön tisztelettel Garti-Goór Imre művészt, akinek vezetésével és irányításával születtek a kiállításon megjelent alkotások.

A KEFAG Zrt. képviseletében megjelent Sulyok Ferenc vezérigazgatótól megtudhattuk, hogy a Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. jelentős mértékben támogatja a művészeti táborokat, segíti az alkotók munkáját. Mai világunkban minden elismerést megérdemelnek azok a cégek, egyének, akik bármi módon hozzájárulnak az alkotói, művészeti munkákhoz. Közéjük tartozik a KEFAG Zrt. is.

A XII. Kiskunsági Alkotótábor az immáron 20. alkalommal az Erdők Hete Rendezvénysorozat kereteibe illeszkedik. Az országos rendezvénysorozat jelmondata: Fedezd fel az erdőt az erdészekkel. Magyarország területének több mint 1/5-ét borító erdőállomány értékeinek, szépségeinek felfedezésére a rendezvénysorozat részeként a művészek segítségét kérték. Hívásukra 23 alkotó jelent meg és tevékenyen vett részt a Bugacon immáron 12. alkalommal megrendezett alkotótáborban. A Kiskunságban élő művészek mellett a táborban szép számmal vettek részt Magyarország távolabbi részeiről, a határon túlról Erdélyből, a Vajdaságból is. Az erdő, a természet, maga a Kiskunság ihlette alkotásokat ezúton szeretnék megmutatni minden érdeklődő számára így elősegítve azt, hogy erdészekkel, művészekkel, természetkedvelőkkel együtt minél többen fedezzék fel közvetlen környezetünk gazdagságát. Mindez azonban nem jöhetett volna létre Székely Márta szervezése nélkül, aki a KEFAG Zrt. aktív nyugdíjasaként hatalmas segítséget nyújtott mind a tábor előkészítésében, mind pedig megvalósulásában.

Sulyok Ferenc köszöntő beszédét követően Turai Kamil esztéta szakavatottan vezette be a jelenlévőket a kiállításon megjelent művek világába.

A tárlat megtekinthető a művelődési központ nyitvatartási idejében október 28-ig.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.