Hírek
2016. December 31. 17:51, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Félegyháza lakóinak mindörökké szívében él Petőfi
Hagyomány, hogy a városi ünnepséget követően a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban irodalmi délelőtt keretében emlékeznek a magyar irodalom egyik legnagyobb kiválóságára Petőfi Sándorra, születésének 194. évfordulója alkalmából.
Kállainé Vereb Mária könyvtárigazgató köszöntő szavait követően városunk polgármestere Csányi József szólt az ünneplőkhöz:
„1823. január 1-jének hajnalán éles újszülött sírás hasította ketté a hajnali levegőt a Kiskunságban. Hogy pontosan hol? Már nem tudjuk. Az idő múlásával végképp a homályba vész az. De a költő szíve Kiskunfélegyházán látta meg a napvilágot.”
A polgármester beszédét követően Juhász István tanár úr „Amikor Petőfi boldog volt...” címmel tartott előadást a népes számban megjelent érdeklődőknek.
Mind polgármesterünk, mind pedig Juhász István, városunk díszpolgárának szavai megerősítettek mindenkit abban, hogy Petőfi Kiskunfélegyháza lakóinak szívében örökké él. Hiszen itt áll a ház, melynek udvarán legszebb gyermekéveit töltötte, és itt áll az egykori mészárszék, mely a család felemelkedését hozta és megváltoztathatatlanul itt áll a hős költő szobra, melynek karja büszkén mutat körbe a városba.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












