Hírek
2015. November 26. 09:34, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: BAON
Félegyházán fontolóra vennék az NB III-at
Az őszi idény zárultával nagyon úgy néz ki, hogy a Kiskunfélegyháza és a Tiszakécske között dől el a bajnoki cím sorsa a Bács-Kiskun megyei első osztályban.
Előbbi negyven ponttal telel az élen, utóbbi harminchattal a második, míg a harmadik Kalocsa harmincat szerzett.
Tizenhárom győzelem, egy döntetlen, negyven pont. Fantasztikus őszi idényen van túl a Bács-Kiskun megyei első osztályban szereplő Kiskunfélegyházi HTK. A gárda a második helyen álló Tiszakécskét négy ponttal megelőzve telel az élen.
– A keretünk többnyire ugyanaz, mint az előző bajnokságban, és ez meghatározó. Nem vagyunk sokan, de azt szokták mondani, hogy minél kisebb létszámú egy társaság, annál összetartóbb. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a csapatunkat minőségi játékosok alkotják, hárman-négyen akár magasabb osztályban is megállnák a helyüket. Valamint a fiatalok mellett az idősebbek is nagyon jó teljesítményt nyújtottak – foglalta össze az őszi siker titkát Némedi Norbert, a KHTK játékos-edzője, majd rögtön hozzátette: – A négy pont előny azonban elbizakodásra nem adhat okot. A télen biztosan sok együttes erősít majd. Köztük a Tiszakécske is, náluk ugyanis nagyon komolyak a tervek a jövőre nézve. Hozzánk is várható egy-két labdarúgó, de csak minőségi, aki valóban erősítést jelent.
A harmadik helyen álló Kalocsa harminc pontot szerzett az ősszel. Nagyon valószínű, hogy a bajnoki aranyérem a Kécske és a Félegyháza között dől el. Már most hallani azonban olyan hangokat, hogy a KHTK a végére átengedi az előnyt riválisának.
– Ezek a hangok már hozzánk is eljutottak, de szó sincs ilyenről. Mi minden meccsen győzelemre játszunk, elsők szeretnénk lenni. Korábban többször megtörtént, hogy nem vállaltuk az NB III-as szereplést. Most azonban nagyon fontolóra vennénk a magasabb osztályban való indulást.
Félegyházán is megkezdődött a stadion fejlesztése, a napokban adtak át egy műfüves pályát, és úgy tudom, hogy hamarosan készül még egy. Folyamatosan újítják az öltözőt, a nyárra készen áll a pálya az NB III-as szintre. Az utánpótlással sincs gond, a korosztályos csapataink működnek. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az NB III sokkal nagyobb anyagi teherrel jár, mint a megye egy. De a győzelmünk esetén annak is eszünkbe kell jutnia, hogy Bács-Kiskun megyének jelenleg nincs NB-s gárdája. Pedig nagyon kellene – jelentette ki Némedi.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 25. 10:12, kedd | Helyi sport
Bronzérmet szerzett a félegyházi Szabó Nóra a tokiói Siketlimpián
Csodás eredményt ért el Szabó Nóra, aki a Tokióban megrendezett XXV. Nyári Siketlimpián a magyar válogatott tagjaként bronzérmet szerzett a tájfutók sprintváltó számában.
2025. November 24. 09:43, hétfő | Helyi sport
Szenzációs eredmények a birkózó csapat-bajnokságokon
Az ősz folyamán rendezték a különböző korosztályokban a csapatbajnoki küzdelmeket.
2025. November 17. 11:29, hétfő | Helyi sport
Óriási sikert aratott a Kiskunfélegyházi Birkózó SE U13-as leánycsapata
Szigetvár adott otthont annak az országos döntőnek, ahol a 16 legjobb diák korosztályú csapat mérte össze tudását.
2025. November 02. 21:09, vasárnap | Helyi sport
Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a félegyházi birkózólányok
Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendeztek egy nagyon erős nemzetközi versenyt, a 12-13 éves fiatal birkózóknak.
