Hírek
2018. Január 10. 16:34, szerda |
Helyi
Forrás: Adrienn
Félegyházi diákok a régió legjobb hentesei
Húsipari Termékgyártó Regionális Versenyt rendeztek ma (január 10-én) a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskolának tanvágóhídján.
Az évente megrendezésre kerülő versenyen idén az első és a második helyet is a félegyházi mezőgazdasági iskolában tanuló diákok foglalták el a versenyen induló öt iskola kilenc növendékét megelőzve.
A Bajáról, Szegedről, Szolnokról és Budapestről érkező hentes tanulóknak 5 vizsgafeladatot kellett teljesíteniük. Elsőként írásban adtak tanúbizonyosságot tudásukról, majd következett a szóbeli, szakmai elméleti, munkavédelmi és higiénia, majd a sertésvágás, ezen belül a belezés, belsőzés, hasítás, végül pedig a húsipari értékesítés. Utóbbit a fiatalok Mártírok utcai Mezgé Mintaboltban végezték, ahol a feladat tőkehús- és csemegepult mögötti hús kiszolgálása volt – tudtuk meg Szatmári Istvántól a félegyházi iskola Tessedik Sámuel-díjas húsipari szakoktatójától.
Azt pedig külön kiemelte a vele készített interjúban, hogy a szakmai feladathoz az élőállatokat a helyi mezőgazdasági iskola tangazdaságából szállították el – konkrétan 11 db sertést: mangalicát és fehér hússertést – melyet a diákok a saját maguk által előállított takarmányon neveltek fel.
- Méltán büszke arra az intézmény igazgatója Rózsa Pál, hogy diákjai a termőföldtől egészen az asztalig megismerkedhetnek és megtanulhatnak minden munkafolyamatot, mely egyenlőre még egyedülálló az országban – tette hozzá az iskola elismert szakoktatója.
Az alábbi eredményekkel zárult a verseny:
- I. hely: Máté Zoltán Kiskunfélegyháza
- II. hely: Ianció Szilárd Kiskunfélegyháza
- III. hely: Pechlof László Baja
- IV. hely: Balogh László Szeged
- V. hely: Zentai Bálint Kiskunfélegyháza
- VI. hely: Szabó Dávid Szolnok
- VII. hely: Holló Gyula Budapest
- VIII. hely: Szőke Dávid Baja
- IX. hely: Asztalos Sándor Szeged
- X. hely: Baliga Marcell Kiskunfélegyháza
- XI. hely: Vigh László Szeged
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.











