Városlista
2025. április 16, szerda - Csongor

Hírek

2016. November 10. 19:40, csütörtök | Helyi
Forrás: mti.hu

Aranyanyu díjas lett a félegyházi főápoló

Aranyanyu díjas lett a félegyházi főápoló

A Richter Aranyanyu díj egészségügyi szakdolgozó kategória közönségdíjasa Garai Erzsébet a kiskunfélegyházi Dialízis Központ főápolója lett, aki a művesekezelésre szorulókat segíti nap mint nap.

Kilenc nő, köztük orvos, egészségügyi szakdolgozó, pedagógus és szociális területen dolgozó szakember vehette át idén az Aranyanyu díjat, amelyet az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozó nők munkájának elismerésére alapítottak hat évvel ezelőtt.

A szervezők szerint a díj mára igazi sikertörténetté vált: évről évre több száz jelölés érkezik. A zsűri idén is 16 nőt juttatott a döntőbe, négy kategóriában egy zsűri és egy közönségdíjat adtak át csütörtökön, a Budapest Music Centerben (BMC).

Az orvos kategória közönségdíjasa a szavazatok több mint felével Rovács Melinda lett, aki gyerekkorától erre a pályára készült, jelenleg Nyergesújfalun körzeti gyermekorvos. Hitvallása szerint a gyerekek gyógyítása úgy teljes, ha az egész családot megismeri, megérti és ha kell, támogatja.

A zsűri orvos kategóriában Schill Beáta neonatológust tüntette ki. A doktornő amellett, hogy koraszülöttekkel foglalkozik, azon is dolgozik, hogy szüleik valódi szülőkké válhassanak. Ő kezdeményezte Magyarországon elsőként az édesapák bevonását a koraszülött-ápolásba, valamint a kenguruzást, amikor a kezdetektől a szülők mellkasára fektetik a kisbabákat a nehéz körülmények ellenére is.

Az egészségügyi szakdolgozó kategória közönségdíjasa Garai Erzsébet a kiskunfélegyházi Dialízis Központ főápolója lett, aki a művesekezelésre szorulókat segíti nap mint nap. A zsűri díját ebben a kategóriában Némethné Ignácz Andrea, a nagykanizsai Király Gyógyszertár vezetője vehette át, aki az intézményt egyfajta közösségi térré alakította.

A pedagógus kategóriában a közönség a budapesti Kontyfa iskola tanárának, Kovács Nikolettának ítélet a díjat, aki amellett, hogy mind a 600 "gyerekének" tudja nevét és sokszor nehéz élettörténetét, az élménypedagógia módszerével segíti diákjait egyebek mellett az iskolán belüli agresszió és indulat kezelésében. A zsűri díjazottja Zémann Erika vezetőedző lett. A ritmikus sportgimnasztikát oktató pedagógus vallja, hogy a versenysportban is csak motiválással és nem büntetéssel lehet valódi eredményeket elérni.

Másodszor ismerte el a díj a szociális terület szakembereit, akik közül a közönség Mester Gyöngyi munkavállalási tanácsadónak adta az elismerést, a zsűri választottja pedig Tóthné Mikulás Veronika, a hajdúböszörményi idősek otthonának idősgondozója lett.

A Ridikül Magazin különdíját Mágoriné Sinka Eszter körzeti nővér vehette át.

A különdíjakkal együtt az elmúlt hat év során összesen 46-an vehették át a Richter Aranyanyu Díjat munkájuk méltó elismeréseként.

A zsűriben idén is Dobó Kata színésznő, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, valamint a díj alapítói, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője és Rácz Zsuzsa író foglaltak helyet.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 15:47, kedd | Helyi

18 éve álmodták meg a bővítést, most megvalósult

A KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium régóta dédelgetett álma vált valóra 2025-re.

2025. Április 15. 08:11, kedd | Helyi

Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni

A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.

2025. Április 14. 13:40, hétfő | Helyi

A 90 éves Rózsika néni aktívan éli mindennapjait

Tarjányi Jánosné szül.: Pál Rózsa a napokban ünnepelte 90. születésnapját.

2025. Április 14. 09:52, hétfő | Helyi

Sok érdeklődőt vonzott az alternatív egészségnap

Alternatív egészségnapot tartottak április 13-án (vasárnap) a Szakmaközi Művelődési Házban. Az érdeklődőket számos érdekes programmal, előadásokkal és kézműves termékek vásárával várták 9-18 óráig.