Városlista
2025. április 14, hétfő - Tibor

Hírek

2019. Szeptember 26. 08:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Félegyháziak, akik elhivatottak a szervdonáció ügyében

Félegyháziak, akik elhivatottak a szervdonáció ügyében

Egy éve állították fel a szervdonorok emlékművét az Alsótemető megújult ravatalozójánál, melynek szeptember 26-ai átadása csupán az első lépés volt egy új, eddig ismeretlen úton.

A Bozóki István kőfaragó mester által tervezett és készített emlékmű gondolata, egy Édesanya: Csikós Józsefné szívében fogalmazódott meg. Ő és férje 33 éves fiukat veszítették el hirtelen szívhalál következtében nyolc évvel ezelőtt. Kezdeményezésüknek köszönhető, hogy Kiskunfélegyházán állítottak fel az országban elsőként olyan emlékhelyet, ahol a donorrá lett névtelen hősök előtt bárki leróhatja tiszteletét, aki úgy érzi szeretné valahogyan kifejezni háláját a legnagyobb ajándékért, amit ember az embernek adhat.

A megemlékezés szakmai konferenciával kezdődött a Móra Ferenc Művelődési Központban, ahol városunk polgármestere Csányi József köszöntötte a megjelenteket:
- Egy ilyen rendezvényen nagyon nehéz megfelelő szavakat találni, mégis a tisztelet és a becsület az a két legfontosabb dolog, amit mindenképpen meg kell említenünk. Megtiszteltetés a városnak, hogy ilyen itt élő családok vannak, akik az életük legnehezebb pillanataiban is megtalálták a – nemcsak számukra – hanem a mások számára is a legtökéletesebb utat. Megtisztelő maga a gondolat is, amiben eljutunk addig a pontig, amikor egy ember elmúlásával, egy másik ember – vagy akár több ember – jövőbe vetett hitét, életét tudjuk visszaadni és megújítani – mondta városunk első embere.

A polgármester köszöntőjét követően dr. Mihály Sándor az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója beszélt a szervadományozás jelenlegi helyzetéről, valamint a donor hozzátartozók tiltakozási okairól.
- Az élet tragikus helyzeteire nem lehet felkészülni – szögezte le az előadó, majd hozzátette, hogy épp ezért fontos beszélnünk bizonyos dolgokról, melyek ezzel együtt járnak, így például a szervadományozásról is. Szükségesek alapismeretek is, hogy jó döntést tudjunk hozni. Jó döntés nem az, hogy felajánlom a szerveimet szervátültetésre, hanem tudom azokat az alapelveket miszerint az agyhalál az halált jelent, mit jelent a feltételezett beleegyezés stb. Hozhatok tehát elutasító döntést is, nem feltétlenül jelenti azt mindez, hogy rosszul döntöttem.

Mint ahogy azt az előadásból megtudtuk, Magyarország a szervadományozás szempontjából adakozó országnak számít. A magyar emberek körülbelül háromnegyede beleegyezne abba, hogy halála esetén saját szerveit transzplantációs célokra felajánlja. Hogy valóban lesz-e szervdonáció, az nagyban függ az ellátó kórház felkészültségétől, hozzáállásától, valamint a hozzátartozótól is. Tisztában van-e a hozzátartozó azzal, hogy az agyhalál az végérvényesen halált jelent. Tudja-e azt, hogy az agyi tevékenység megszűnése visszafordíthatatlan folyamat, azonban az agyhalál bekövetkezése után a keringés és az oxigén ellátás még fenntartható a szervekben, melyek transzplantálhatók.

Magyarországon a családi tiltakozások miatt meghiúsult donációk száma a tavalyi évben 4-8% volt, ami nagyon alacsony a többi országhoz képest. Az Egyesült Királyságban például a donációk 35%-a hiúsul meg a donációk száma.

Az előadó beszélt a várólisták jelenlegi helyzetéről is, melyből megtudhattuk, hogy tavaly majdnem hatszáz új beteg került fel a január 1-jén már fent lévő betegek mellé a várólistára, miközben ötszáz szervátültetés történt. Típusokra bontva is jól látható, hogy a várólisták hossza egyre nő. Vesére közel 3,5 évet várakoznak, májra több mint 1 évet, szívre másfél évet, tüdőre a legrövidebb a várakozási idő: 0,78 év.

Dr. Mihály Sándor felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon a feltételes beleegyezés elve van érvényben, vagyis ha valaki életében nem adta írásban, hogy szervei nem használhatóak fel halála után, akkor azok transzplantálhatóak. Kivételt képez ez alól a kiskorú elhunyt. Az ő esetében a törvényes képviselő dönt a szervdonáció lehetőségét illetően.

A konferencia folytatásában Berente Judit a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke (aki maga is vesetranszplantált) arról beszélt, hogy milyen jó hatással van a donor hozzátartozókra a szervátültetettek való kapcsolattartás.

Dr. Domján Mihály szakpszichológus, családterapeuta rendkívül érdekes előadása pedig épp a másik oldal szemszögéből közelítette meg a transzplantáció kérdéskörét: mit tehetnek a donor hozzátartozó családtagok egymásért, hogyan segíthetnek a hasonló tragédiát megélt párok, családok egymásnak. A szakpszichológus örömmel számolt be arról, hogy a Szervdonorok Emléktáblájának avatásával nem ért véget az út Kiskunfélegyházán. Városunkban a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban működik egy csoportfoglalkozás az ő vezetésével, ahol a donor hozzátartozó családtagok közösen élhetik meg a gyász különböző fázisait, elmondhatják bánatukat, fájdalmukat, de az apró örömöket is megoszthatják egymással, ezzel is támaszt nyújtva hasonló sorsú embertársaiknak. A csoportfoglalkozáshoz szorosan kapcsolódva már működik egy Facebook-csoport is, melyhez bárki csatlakozhat. Az előadó zárásként egy virágcsokrot nyújtott át Csikósné Irmának, akinek köszönhetően Kiskunfélegyházán elindult egy lassú, de annál biztosabb folyamat a szervdonáció ügyének életben tartására és az ebben érintettek megsegítésére.

A konferencia utolsó előadójaként Bozóki István, a mű megálmodója és alkotója osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Ezt követően a megjelentek az Alsótemetőben található emlékműhöz járultak, ahol elhelyezték szeretetük és tiszteletük mécseseit, virágait az elmúlásból fakadó új élet jelképén, ahol a négy donor neve mellett már újabb öt név olvasható.

(Képek: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 14. 09:52, hétfő | Helyi

Sok érdeklődőt vonzott az alternatív egészségnap

Alternatív egészségnapot tartottak április 13-án (vasárnap) a Szakmaközi Művelődési Házban. Az érdeklődőket számos érdekes programmal, előadásokkal és kézműves termékek vásárával várták 9-18 óráig.

2025. Április 14. 08:01, hétfő | Helyi

Matiné Koncerttel kedveskedtek a legkisebb zenekedvelőknek

A kiskunfélegyházi zeneiskolában április 13-án délelőtt „Aki nem lép egyszerre…” címmel interaktív táncos – zenés programmal várták a kisebb és nagyobb gyerkőcöket kísérőikkel.

2025. Április 13. 17:25, vasárnap | Helyi

Közel hétszázan táncoltak együtt Kiskunfélegyházán

Regionális Szenior Örömtánc találkozót tartottak április 12-én Kiskunfélegyházán a Városi Sportcsarnokban, ahol az idősebb korosztály együtt ropta a legfiatalabb generációval.

2025. Április 13. 08:19, vasárnap | Helyi

Kétnapos diákfesztivál zajlott Kiskunfélegyházán

A tavalyi évben került először megrendezésre a Diákfeszt. Idén április 10-11-én gyűltek össze városunk középiskolásai, hogy közös programokkal erősítsék meg összetartozásukat.