Hírek
2019. November 27. 09:11, szerda |
Helyi
Forrás: Adrienn
Felgyúltak Kiskunfélegyháza karácsonyfájának fényei
Városunk karácsonyfája idén Selymesből érkezett. A csodálatosan szép, formás és dús lombozatú fenyőfát Kurucz Endréné ajánlotta fel.
Ebben az évben a Béke tér és a Petőfi tér és a Szent János tér fái nem kapnak fényfüzéreket, de Kiskunfélegyháza karácsonyfája most is az ország legszebbjeinek egyike lesz – nyilatkozta Juhász László, a városüzemeltetési osztály vezetője.
Az ünnepi készülődéssel kapcsolatban az osztályvezető azt is elmondta, hogy a karácsonyi hangulat megteremtésére idén is nagy figyelmet fordítanak. A város karácsonyfája mellett, a leendő szökőkút helyét is feldíszítették, és természetesen a Mikulás szánja is várja már a gyerekeket a Petőfi szobor lábánál. A Kossuth utcára is felkerültek a világító „átfeszítések”, és a Móra tér, valamint a Constantinum sportcsarnoka előtti parkoló is díszkivilágításba borult.
Juhász László azt is elárulta, hogy városvezetésünknek köszönhetően ezentúl minden évben más-más városrész kiemelt közösségi tere öltözhet ünneplőbe karácsonyra. Idén a Kossuthvárosban található játszótér fog díszkivilágításban pompázni.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.









