Hírek
2021. Április 19. 08:54, hétfő |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Felháborító, hogy egyesek szemétlerakónak használják az erdőt
Ipari mennyiségű szemetet raktak le a záportározó mögötti erdőben.
Balla László és Rosta Ferenc alpolgármester lakossági bejelentés alapján személyesen mentek a helyszínre, hogy bejárják a záportározó mögötti erdős területet. Elképesztő volt, amit láttak. Valakik ipari mennyiségű szemetet raktak le. Volt ott ágynemű, bútor, sörös doboz és sok egyéb hulladék. A terület megtisztításához tíz ember látott hozzá.
Balla László a Félegyházi Közlöny munkatársának elmondta, hogy ezen a területen egy pihenőparkot szeretnének kialakítani, hogy a környékbeliek és a város lakói üde környezetben sétálhassanak, játszhassanak. Ennek érdekében az erdőbe vezető utat sorompóval zárják le, és térkamerákat is kihelyeznek a szemétlerakók megfigyelésére.
Az eset kapcsán elgondolkodtam azon, hogy milyen elégedettség tölti el azt az embert, aki az otthonának megtisztítását, rendbe tételét úgy valósítja meg, hogy más pihenőhelyére, talán egyetlen kikapcsolódási helyszínére (ezúttal a záportározó mögötti kiserdőbe) hordja el a feleslegessé vált dolgait, hulladékait. Jóleső érzés tölti el hátradőlve otthon a tiszta lakásban, udvaron? Sajnos minden bizonnyal!
Ha jobban megnézzük a tisztességes méretű rakást, talán feltűnik, hogy biztonsági gyermekülés is van benne… Bele se merek gondolni, hogy erre neveli az illető az utódait is? Ez a példa áll majd előttük is? Szeretném azt hinni, hogy nem. Talán a felnövekvő generáció már érettebben gondolkodik, tágabb a világnézete és felfogja azt, hogy igenis őriznünk, óvnunk kell a környezetünket, azokat a páratlanul értékes helyeket, ahol időnként jó feltöltődni, pihenni, élvezni a természet csodáit, csendjét és szépségeit.
(Írta: Fábián Adrienn a Félegyházi Közlöny forrásából / Képek: Félegyházi Közlöny)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 26. 07:54, vasárnap | Helyi
Országjárásra indulnak a Digitális Polgári Körök
A Digitális Polgári Körökben már több mint 90 000-en vagyunk, közülük tízezrek csatlakoztak hozzánk a Békemeneten.
2025. Október 25. 23:13, szombat | Helyi
Mendel Gáspár nevét viseli a megújult Közösségi Színtér Bugacon
2025. október 23-án ünnepélyes keretek között adták át Bugac kibővített és felújított közművelődési intézményét, a Mendel Gáspár Közösségi Színteret.
2025. Október 25. 22:34, szombat | Helyi
Október 23-i megemlékezést tartottak Lakiteleken
Szerda este került sor Lakitelek hagyományos községi megemlékezésére az 56’-os kopjafánál.
2025. Október 23. 19:50, csütörtök | Helyi
Polgármesteri találkozót tartottak Kömpöcön
Kistelepülések fejlesztési lehetőségeiről tárgyaltak Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületének településvezetői 2025. október 17-én reggel Kömpöcön.








