Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. November 05. 16:00, szombat | Helyi
Forrás: faktor.hu

Felkészültünk erre? Jön a digitális érettségi

Felkészültünk erre? Jön a digitális érettségi

A tanárok kétkedve fogadták a bejelentést. Nekik, és a diákoknak is nehéz lesz az átállás.

Bizonyos tantárgyakból digitálisan lehet érettségizni 2019-ben, sőt a tervek szerint a dolgozatokat is számítógépen írják majd a diákok.

"A digitális átállás fokozatos lesz, ennek jegyében már 2017 elején elkezdődnek a szükséges beruházások és fejlesztések"- mondta a Magyar Időknek A Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos, Deutsch Tamás. Szerinte már a napokban megjelennek azok a pályázatok, amellyel első lépésben 40 ezer pedagógusnak lesz lehetősége a digitális kompetenciáik továbbképzésére. Emellett hamarosan elindul egy eszközbeszerzési program is.

Ezeket a híreket azonban a tanárok kétkedve fogadták, de legalábbis a 2019-es időpontot túl korainak tartják. Azt lapunknak több tanár is elismerte, hogy a digitális készségek fejlesztése manapság nagyon fontos, de sokak szerint az oktatásban ez még eléggé gyerekcipőben jár.

"Egy állami iskolában jó esetben informatikaórán ülhetnek le a diákok egy tízéves számítógép elé. Ráadásul a tanárok sincsenek felkészítve arra, hogy a digitális kompetenciát fejlesszék, mert általában a tanári szobában van két darab ősrégi számítógép, azon osztozkodhatnak. Sok tanárnak még e-mail címe sincs, továbbképzésekre pedig nincs keret. Szóval erősen kérdésesnek látom, milyen infrastruktúra fejlesztés mehet itt végbe 2-3 év alatt"- mondta a Faktornak egy óbudai tanárnő, aki szerint számos tisztázatlan kérdés van még a témában. A pedagógus úgy gondolja, hogy ha meg is lesz az infrastruktúra néhány év múlva, az lenne érdekes, hogy mit akarunk az érettségin tesztelni. Ha ugyanis a jövőben a digitális kompetenciát kellene mérni - például forráshasználatot, szövegszerkesztést - arra illene fel is készíteni a diákokat, ami ennyi idő nem valószínű, hogy elegendő lesz.

Címkék: érettségi, digitális

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.