Hírek
2016. November 27. 19:34, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Fellobbant az adventi koszorú első gyertyalángja
Városunk főutcája és terei november 26-án este ünneplőbe öltözött. Az adventi koszorú első gyertyalángjának meggyújtására nagyon sokan összesereglettek a Polgármesteri Hivatal elé.
Az egybegyűlteket Csányi József polgármester köszöntötte. „Már a vallások kialakulása előtt észrevették az emberek, hogy pozitív gondolataikkal, gondolatik erejével befolyásolhatják, javíthatják életünket. Életben maradási esélyeink a hit által jelentősen megnövekedhetnek. Mi is hiszünk a közösség erejében. Mert ahol hit, ott szeretet. Hol szeretet ott béke. Hol béke ott áldás. Hol áldás ott Isten. Hol isten ott szükség nincsen.” – mondta ünnepi beszédében.
A polgármester szavait követően Hostyánszki Péter baptista lelkipásztor osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Majd ezután következett az este fénypontja, városunk adventi koszorújának első gyertyájának meggyújtása. Csányi József és kislánya, valamint Hostyánszki Péter közösen lobbantották fel az első gyertyalángot városházánk díszes adventi koszorúján.
Az eseményt az Alapfokú Művészeti Iskola Kicsinyek Kórusa éneke és csengőjátéka tette meghitté és ünnepélyessé. Az ünnepség zárásaként pedig a megjelenteket forralt borral, teával és harapnivalóval kínálták.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.












