Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2018. Február 08. 16:10, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Felolvasó-maratont tartottak a 100 éves Kincskereső kisködmönből

Felolvasó-maratont tartottak a 100 éves Kincskereső kisködmönből

Móra Ferenc halálának 84. évfordulóján a hagyományokhoz hűen Móra Ferenc Emléknapokkal emlékeztek meg a nagyszerű íróról városunkban.

Mint minden évben, idén is maratoni felolvasónap színesítette a programok repertoárját, melyre kivétel nélkül az összes általános iskola jelentkezett, sőt még a Móra Ferenc Gimnázium is részt vett rajta.

A február 7-én tartott felolvasónapon, miután Kállainé Vereb Mária köszöntötte a diákokat és a megjelent érdeklődőket elmondta, hogy rendhagyó módon ezúttal csak a 100 éves Kincskereső kisködmönből fognak felolvasni.

A könyvtárigazgató köszöntőjét követően Vészits Andrea, Móra Ferenc dédunokája szólt a megjelentekhez. Beszédében elmondta, hogy Móra Ferenc saját gyermekkori élményeit vetette papírra 100 évvel ezelőtt, mikor megírta a Kincskereső kisködmönt. A könyv örökérvényű igazságokat rejt magában, mely reményt ad napjaink fiataljainak is a nehéz helyzetek leküzdésére és arra, hogy a szegénységből és kiszolgáltatottságból is van kiút.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi

Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén

A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.

2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi

Jótékonysági motorozás a legkisebbekért

2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi

Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.