Hírek
2013. Augusztus 12. 11:16, hétfő |
Helyi
Forrás: BMRFK
Félre akarta vezetni a biztosítót
Vádemelési javaslatot tesz a rendőrség az ellen az 56 éves kiskunfélegyházi nő ellen, aki több alkalommal biztosítókat akart félrevezetni és így pénzhez jutni
Vádemelési javaslatot tesz a rendőrség az ellen az 56 éves kiskunfélegyházi nő ellen, aki több alkalommal biztosítókat akart félrevezetni és így pénzhez jutni. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűntett kísérletének gyanúja, valamint magánokirat-hamisítás vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Az egyik biztosító képviselője tett feljelentést a rendőrségen, miszerint egy 56 éves kiskunfélegyházi nő arról értesítette 2012 februárjában a biztosítótársaságot, hogy a hó súlya miatt beszakadt a háza tetőszerkezete, valamint csőtörés is kialakult az otthonában. A helyszínre kiérkező kárszakértő megtekintette a bejelentett káreseményeket és gyanússá vált számára, hogy ugyanezen problémák miatt már járt az ügyfélnél. Kiderült, hogy a házban lakó nő azonos tartalommal már 2010 májusában is jelezett kárigényt.
A rendőrség az ügyben gyanúsítottként hallgatta ki a csalást megkísérlő A. Lászlóné helyi lakost.
A további nyomozási cselekmények eredményeként az is kiderült, hogy a nő a biztosító kirendeltségén megkérte egy ismerősét, hogy két alkalommal a kárbejelentő lapra írjon alá az ő nevében.
A felderítés során felmerült a gyanú, hogy A. Lászlóné korábban is megpróbálta félrevezetni a biztosítót. A nő 2009-ben, azonos tartalommal jelentett be káreseményt egy másik biztosító felé is.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
