Hírek
2016. Augusztus 05. 09:51, péntek |
Helyi
Forrás: police.hu
Felszámolták a bűnszövetséget a kiskunfélegyházi rendőrök
A kiskunfélegyházi rendőrök beazonosították és összehangolt akció keretében elfogták azt a három helyi lakost, akik „zsályát” árultak.
Egy szülő kért segítséget a rendőröktől 2015 őszén, mivel lánya az utóbbi időben zavartan viselkedett és kábítószergyanús növényi őrleményt talált nála, amit átadott a nyomozóknak. A kirendelt igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy a lefoglalt 0,22 gramm anyag új pszichoaktív anyagnak minősül.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai az ügyben büntetőeljárást indítottak, amelynek során széleskörű adatgyűjtést végeztek. A nyomozás adatai szerint K. József és két társa legalább egy éve állítják elő és kiskunfélegyházi lakásukban rendszeresen értékesítik az alufóliába csomagolt vagy önzáró tasakokba kimért kábítószergyanús növényi őrleményt.
A nyomozók a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen egyszerre két kiskunfélegyházi helyszínen tartottak házkutatást, amelynek eredményeként a bűnszövetség három tagját elfogták. K. József és K. Anita tartózkodási helyén bruttó 90 gramm kábítószergyanús zöld színű anyagmaradványt, valamint több millió forint készpénzt, a 37 éves T. Alíz lakásában összesen bruttó 45 gramm eladásra előkészített növényi őrleményt, valamint több tízezer forint készpénzt és mobiltelefonokat foglaltak le a rendőrök.
A rendelkezésre álló adatok szerint K. József megbízásából a 29 éves K. Anita állította elő az úgynevezett zsályát, amit továbbított az értékesítőnek, T. Alíznak.
A bűnszövetség tagjait új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. Közülük a 41 éves férfit őrizetbe vették a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását. Két társa az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.




Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
