Hírek
2020. Szeptember 02. 13:22, szerda |
Helyi
Forrás: bacskiskun.hu
Felújított hivatalt és új óvodát adtak át Kunszálláson
Az átadásokon a nemzeti színű szalagot Almási Roland Márk polgármester, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő és Mák Kornél a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke vágták át.
Az óvodánál az apróságok Molnár Máté vezetésével hangulatos műsorral vették birtokba megújult és kibővített intézményüket. Az épületeket Gyöngyösi József nyugalmazott plébános áldotta meg.
Az önkormányzati épület átadásakor Almási Roland Márk, Kunszállás polgármestere elmondta, hogy a felújítással komfortos, esztétikus és barátságos környezetben végezhetik munkájukat a hivatal dolgozói és intézhetik ügyeiket a lakosok. Hozzájárul a pozitív településkép kialakításához, emellett költséghatékony módon üzemeltethetik. A beruházáshoz Kunszállás a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által koordinált TOP forrásból nyert több mint 44 millió forintot. Ebből az összegből megvalósították az épület teljes homlokzati és lábazati hőszigetelését, a padlásfödém szigetelését, a lapos tető vízzárását, kondenzációs kazán telepítését, termosztatikus szelepek, csőhálózat és új radiátorok felszerelését, nyílászárók cseréjét. Az épület homlokzati festést is kapott és reprodukálták az eredeti díszítőelemeket. A csatornarendszer cseréjét már önerőből finanszírozták.
Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke arról szólt, hogy a polgármesteri hivatal egy település számára annak jelenét és jövőjét jeleníti meg és az új épületre, az általa reprezentált közös jövőre büszkék lehetnek a kunszállásiak.
Beszéde után Lezsák Sándorral és Lenkei Róberttel, a megyei közgyűlés tagjával együtt a polgármesternek a megye zászlaját adták át.
Az óvoda átadásakor a polgármester azt hangsúlyozta, hogy a települést nem fenyegeti az elöregedés veszélye, mert egyre több gyermek születik, és ezért is volt szükség a felújításra, bővítésre. A beruházásról elmondta, hogy a régi óvoda minden helyisége megújult. A régi épület egy 224 négyzetméteres új szárnnyal bővült, a három meglévő csoportszoba mellé egy újat alakítottak ki, amelyet egyelőre alvószobaként használnak. Épült egy 50 négyzetméteres tornaszoba is a hozzá tartozó szertárral. Az új szárnyban kaptak helyet az óvodavezető és az élelmezésvezető irodái. Az óvónők és dadusok számára kialakítottak egy teakonyhát, valamint vizesblokkot és az iskolások is itt étkezhetnek, a 90 négyzetméteres ebédlőben. Az étkező berendezését a Kunszállási Gyermekekért Alapítvány vásárolta. A konyha is teljesen megújult egy vidékfejlesztési pályázatnak köszönhetően. A projekt teljes költsége megközelítőleg 164 millió forint, ebből 110 millió TOP forrás (a pályázatot az előző ciklusban, Kovács Imre polgármestersége alatt nyerte el a település), 54 millió pedig önerő, ami tartalmazza a 16 milliós többletköltséget, melynek elszámolására kérelmet nyújtott be az önkormányzat. Az építkezés során elvégezték a szükséges földmunkákat, befejezték a kertépítést, rendezték az udvart. Ennek köszönhetően a kunszállási óvodások nevelése igazán szép környezetben zajlik a jövőben – tette hozzá Almási Roland Márk
Lezsák Sándor beszédében kiemelte, hogy a településnek jövője van, mert közössége életerős, nő a gyereklétszám, és az itt élők képesek kihasználni lehetőségeiket. Részt vállalnak a fejlesztések megvalósításában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
