Városlista
2025. szeptember 12, péntek - Mária

Hírek

2024. Január 29. 10:11, hétfő | Helyi
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fiatalkorú rablót vettek őrizetbe Félegyházán

Fiatalkorú rablót vettek őrizetbe Félegyházán

Súlyosan megsérült az a 71 éves férfi, akire egy 17 éves fiú támadt a hajnali órákban. A kiskunfélegyházi rendőrök pár órán belül azonosították és elfogták az elkövetőt.

A szokásos bevásárló körútjára indult egy 71 éves kiskunfélegyházi férfi 2024. január 27-én 5 óra 30 perckor. A járdán sétált, amikor mögé lépett valaki és megpróbálta kirántani a kezéből a táskáját. Az idős erősen szorította a táska fülét, ezért a jó erőben lévő támadó nagyobbat húzott rajta, amitől az áldozat elesett és beütötte az oldalát a járdaszegélybe. A férfi még a földön fekve is kapaszkodott az értékeibe, amit addig cibált az elkövető, amíg meg nem szerezte. A rabló ezután elfutott, zsákmánya mindösszesen 15 ezer forint volt és iratok.

Az idős értesítette a mentőket és a rendőröket, majd a kórházban megállapították, hogy súlyosan megsérült az incidensben, eltört a válla. A nyomozók forró nyomon kezdték meg az elkövető felkutatását, ami két órán belül eredményt hozott. Az adatgyűjtés során egy fiatalkorú neve merült fel. A kamaszt barátnőjénél találták meg, és ugyan tagadta a rablást, de a rendőrök megtudták, hogy csak nemrég érkezett kedveséhez. Ezután a fiatal otthonához mentek és átkutatták azt, a kukában pedig megtalálták a sértett iratait. A 17 éves rablót előállították és kihallgatták, ekkor már beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatását. A rendőrök vizsgálják, hogy elkövetett-e más bűncselekményt is.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 12. 10:59, péntek | Helyi

Vasárnap tartják az állat- és kirakodóvásárt Félegyházán

Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2025. szeptember 14., (vasárnap).

2025. Szeptember 11. 08:48, csütörtök | Helyi

Keresünk fenyőt a város karácsonyfájához

A Polgármesteri Hivatal az elmúlt évekhez hasonlóan várja azok a jelentkezését, akiknek olyan kivágásra szánt fenyőfája van, amely méltó lehet a város karácsonyfájának.

2025. Szeptember 10. 21:27, szerda | Helyi

Közlekedési és parkolási rend változások a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál idején

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Művelődési Központ és az Integrál Zrt. 2025. szeptember 12-13. között rendezi meg a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivált.

2025. Szeptember 10. 20:57, szerda | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.