Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2015. Március 27. 08:19, péntek | Helyi
Forrás: Dr. Horváth-Rekedt Gréta

Fiatalok az értékek nyomában

Fiatalok az értékek nyomában

A Natura Hungarica Alapítvány tovább folytatja értékgyűjtő, értékőrző tevékenységét a középiskolások körében.

A szervezet ezúttal a Móra Ferenc Gimnázium tanulóinak kínált érdekes, színes programokat, melyek keretén belül helyi értékek után kutathattak a fiatalok. Első alkalommal a Sarlós Boldogasszony templom és harangjainak rejtélyes történetével ismerkedtek meg, megtudták, mi a „templom gombja” majd a Szent István Templom harangtornyaiba jutottak fel a középiskolások. Látogatást tettek a városi levéltárba, ahol évszázados dokumentumok lapjain elevenedett meg a város történelme. A fiatalok az épített és a szellemi értékeken túl gasztronómiai élvezetekben is részesedtek, félegyházinak mondott keménytarhonyát főztek és lángost sütöttek. Természetesen nem maradt el a modern kori értéket képviselő Rocktár kulisszatitkainak megismerése sem, ahol a tanulók kipróbálták a koncerteken használt technikai berendezéseket. Az utolsó alkalommal a város díszpolgára Dr. Réczi László, birkózó világbajnok tartott előadást, aki nemcsak a sport szépségeiről mesélt, de bölcs tanácsokkal is ellátta a fiatalokat. A foglalkozásokon részt vevők a helyi értékekről leírásokat készítettek, melyeket az www.ertekterkep.com weboldalon teszi közzé a szervezet.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.